Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor hozzátette: ez a kormány korábbi intézkedéseinek és annak is köszönhető, hogy az állampolgárok betartják a hatósági korlátozásokat. Kérdésre válaszolva közölte: a megszokotthoz képest 60-70 százalékkal kevesebben vannak a magyarországi utakon és köztereken. A határhelyzetről az ügyeleti központ vezetője azt mondta: szlovák oldalról a befelé irányuló teherforgalomban Rajkánál, Parassapusztánál kell kisebb torlódásra számítani.

Ausztriából Hegyeshalomnál van hosszabb várakozási idő a belépésnél mind a személy-, mind a teherforgalomban. A román határnál nincs a hétköznapinál jelentősebb torlódás, csupán a teherforgalomnak fenntartott sávokban kell kissé hosszabban várakozni. Ami a szerb határszakaszt illeti, Röszkénél és Tompánál kell nagyjából egy órát várakozni - közölte. Lakatos Tibor azt mondta: folytatják a korábban bevezetett határellenőrzést az osztrák és a szlovén határnál.

Eddig 4759 hatósági házi karantént rendeltek el, de a karanténban lévők száma nemsokára csökkenni fog, mivel egyre többen hagyhatják majd el közülük az otthonukat, mert letelik a korlátozás 14 napos időtartama - emelte ki. Szabálysértési feljelentést 172-szer tettek, 28 emberre szabtak ki helyszíni bírságot a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt - közölte az ügyeleti központ vezetője. Hozzátette: az üzletek nyitvatartására vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyása miatt 44 szabálysértési feljelentés született, és 25 embert bírságoltak meg a helyszínen.

Kérdésre felelve Lakatos Tibor azt mondta: azért vonul ki a honvédség nagyáruházakba, hogy el lehessen látni a lakosságot, ha bármilyen probléma merülne fel a beszállítással. Honvédelmi irányítótörzsek jöttek létre, hogy a létfontosságú üzemek, kiemelt létesítmények tevékenységét segítsék - idézte fel. Gond esetén ezek a szervezetek értesítik az operatív törzset - közölte.

Hangsúlyozta, jelenleg nem tervezik a fitnesztermek működési feltételeinek további szigorítását, 15 óráig továbbra is nyitva tarthatnak.

Szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a jövő héten elkészül a kiskunhalasi ideiglenes kórház. Az intézményt azonban csupán akkor veszik majd igénybe, ha a "normál kórházi kapacitás" nem bizonyul elegendőnek - fűzte hozzá. Kiskunhalason már telepítették az oxigénellátáshoz szükséges tartályt, de további eszközöket kell még beszerezni - mondta Lakatos Tibor, megjegyezve: a tervek szerint intenzív ellátásra is alkalmas lesz a létesítmény.
 

 

Forrás:MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.