Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A kormány a konzultáció első kérdésében azért kíváncsi arra, hogy a magyarok mely járványügyi intézkedéseket támogatják a leginkább, mert szakemberek szerint azok a leghatékonyabb lépések, amelyeknek magas a társadalmi támogatottságuk.

A koronavírus-világjárvány nem söpörte le a migrációt a napirendről, sőt gyorsíthatja azt, a két folyamat negatív hatásai ugyanis egymást erősíthetik. A kormány nem azért tart ki a migrációról folytatott vitában évek óta, hogy most bármilyen okból engedjen - mondta Dömötör Csaba.
    A kabinet képviselője erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy az elmúlt napokban vita bontakozott ki Brüsszellel a nemzeti konzultáció utolsó kérdéséről.
    Az államtitkár szerint Brüsszel újból erőteljes nyomásgyakorlásba kezdett annak érdekében, hogy Magyarország változtassa meg alaptörvénye bevándorlást tiltó szabályait.
    Kiemelte, a kormány akkor tud hatékonyan ellenállni ennek, ha ehhez a nemzeti konzultációban megkapja a magyarok támogatását. Ezért fontos ez az utolsó kérdés - tette hozzá.
    Dömötör Csaba szólt arról is, a kabinet a konzultáció első kérdésében azért kíváncsi arra, hogy a magyarok mely járványügyi intézkedéseket támogatják a leginkább, mert szakemberek szerint azok a leghatékonyabb lépések, amelyeknek magas a társadalmi támogatottságuk.
    A kormány az első szakasz lezárásával nyert egy kis időt és ezt érdemes felhasználnia arra, hogy kikérje az állampolgárok véleményét, ami jól jöhet az esetleges második szakasz esetén - mondta.


    Dömötör Csaba megjegyezte, az ellenzék nem első alkalommal támadja a konzultációt: azt akarják megakadályozni, hogy a magyarok két választás között is elmondják a véleményüket a legfontosabb kérdésekben. "Azok teszik ezt, akik egyébként úton-útfélen a demokráciára hivatkoznak" - fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette, amikor a baloldali pártok a konzultációt támadják, akkor valójában a járvány ellen létrejött összefogást is támadják.
    Az államtitkár az MSZP álmentőst bemutató felvételéről szólva úgy fogalmazott, a "baloldali kamuvideó ügye egy nagyon-nagyon csúnya történet". "Egy álhírlufit szerettek volna nagyra fújni, de kipukkant, mert csúnyán lebuktak" - mondta.
    Hangsúlyozta, nem "egyetlen képviselő kóbor akciójáról" van szó, mivel több politikus és médium is részt vett az álhírterjesztésben, a baloldal pedig korábban a halálozási számokkal és védőfelszerelésekkel kapcsolatban is valótlanságokat állított.
 

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.