Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. november 12. - 13:16

A Diákhitel Központ Igazgatósága a mai napon arról döntött, hogy a 2020. március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítja - jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Ennek megfelelően a meghosszabbított hiteltörlesztési moratórium – szűkítés nélkül – a Társaság összes törlesztési szakban lévő 114 000 ügyfelére kiterjed.

A 2021. június 30-ig meghosszabbításra kerülő általános törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a 2021. I. féléve során törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is valamennyi diákhitel termék esetén. A Diákhitel Központ Igazgatóságának mai döntése alapján a diákhitelek törlesztési kötelezettségének felfüggesztése 2021. január 1-jén automatikusan meghosszabbodik, ahhoz külön nyilatkozatot az ügyfeleknek nem kell tenniük. A meghosszabbított moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket.

A fennálló tőke- és kamattartozások – az eddigi szabályoknak megfelelően – önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthetők, a beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ erre vonatkozó külön kérelem nélkül ingyenes előtörlesztésként elszámolja. Az önkéntes törlesztések a moratórium ideje alatt – 2021. június 30-ig – bármikor egyoldalúan felfüggeszthetők. A hiteltörlesztési moratórium kapcsán felmerülő további kérdésekkel kapcsolatban a Diákhitel Központ telefonos és online ügyfélszolgálata nyújt felvilágosítást, valamint minden fontos információ megtalálható a www.diakhitel.hu honlapon és a Diákhitel Központ Facebook oldalán is.
A Kormány által 2020. március 19-én bevezetett törlesztési moratórium lehetőségével a törlesztési szakban lévő diákhitel tartozással rendelkező ügyfelek 35%-a, mintegy 40 000 fő élt. Az ügyfelek 65%-ka a moratórium alatt is törlesztette diákhiteleit - közölte a Magyar Péter vezérigazgató.

A Diákhitel Központhoz idén beérkező rekordszámú hiteligénylés és a hallgatók részéről tapasztalható folyamatos érdeklődés egyértelműen bizonyítja, hogy soha nem volt akkora szükség és igény a diákhitelekre, mint a jelenlegi járványhelyzetben, a felsőoktatást is erősen érintő korlátozások közepette. A Diákhitel Központ a Kormánnyal együttműködve a hiteltörlesztési moratórium általános meghosszabbítása mellett olyan lépésekkel igyekszik támogatni a felsőoktatási hallgatókat, mint a teljesen kamatmentes, szabadfelhasználású, maximum félmillió forintig igényelhető Diákhitel Plusz bevezetése, valamint a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximális keretének 70 000 forintról 150 000 forintra emelése. A Diákhitel Plusz sikerét jól mutatja, hogy pár hónap alatt már majdnem 30 000 hallgató élt ezen lehetőséggel, és jelenleg is napi mintegy 100 hallgató igényli ezt a december 31-ig elérhető átmeneti segítséget - tájékoztatott Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

 

Forrás: Diákhitel Központ

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.