Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A mai Magyar Közlönyben megjelent a két különadóról szóló rendelet. Mindkét jogszabály május 1-én lép hatályba.

A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a járvány elleni védekezéshez, amely az egész ország közös ügye. A járvány Elleni Védekezési Alapba befolyó közterhet a pénzintézeteknek, és a félmilliárdnál nagyobb bevételű kiskereskedelmi cégeknek kell megfizetniük.

A koronavírussal szembeni védekezés akkor lehet eredményes, ha a terhek viselését megosztja az ország. A kormány ebben a küzdelemben számít a jelentős piaci erőfölényre szert tevő, nagy kereskedelmi láncokra; arra, hogy az érintettek nagyobb szerepet vállalnak a közteherviselésben, és hozzájárulnak a védekezési kiadásokhoz.

A különadó a kiskereskedelmi tevékenységet végző cégeket érinti, független az értékesítés módjától, így a netes kereskedőkre is vonatkozik, de csak a nagyvállalatokra.

A veszélyhelyzetben bevezetett magyar különadó a bevétel nagyságától függő sávos adó. A szabályozás figyelembe veszi az Európai Unió Bírósága március 3-ai ítéletét, amelyben a luxemburgi testület Magyarország javára döntött, és egyértelműen rögzítette, hogy nem minősül a külföldi tulajdonban álló vállalkozásokkal szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, valamint nem sérti a letelepedés szabadságát az, ha a különadók progresszív módon terhelik a vállalkozás teherbíró képességét jól jelző árbevételt.

A különadó mértéke, amelyet az éves nettó árbevétel alapján kell kiszámítani, félmilliárd és harmincmilliárd forint között 0,1 százalék, harminc- és százmilliárd forint között 0,4 százalék, és százmilliárd forint felett 2,5 százalék. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a KKV-knak a mellett, hogy nem kell adót fizetniük, bevallást sem kell kitölteniük.

Az érintetteknek havonta adóelőleget kell fizetniük, először május 31-én. Eddig az időpontig az egy hónapra jutó, havi összeget egy erre a célra szolgáló nyomtatványon jelezni is kell az adóhivatalnak. Ám tekintettel arra, hogy az adóelőleg összegét a korábbi üzleti év nettó árbevétele alapján kell kiszámítani, egy speciális, adóelőleg-mérséklési rendelkezés segíti azokat a cégeket, amelyeknek az adott hónapban a kereskedelmi forgalmuk az előző év azonos időszakához képest legalább 40 százalékkal esett vissza. E mellett természetesen előzetesen, még az előleg fizetésének határideje előtt, az általános adómérséklési kérelem is benyújtható, ha a koronavírus-járvány olyannyira csökkentette a bevételt, hogy a különadó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét.

A kiskereskedelmi ágazatot évek óta folyamatosan segítik a kormány intézkedései, így például jelentős megtakarítást hozott az elmúlt időszak befektetésbarát adórendszere, illetve az EU legalacsonyabb társasági adója. Az ágazat támogatása a veszélyhelyzet idején is folytatódik, hiszen az adóskönnyítő és munkahelymegtartó intézkedések továbbra is biztosítják a fogyasztás bővülését. A tárca számításai szerint - most, a veszélyhelyzet idején - a kiskereskedelmi ágazat a különadó révén 36 milliárd forinttal járul hozzá a Járvány Elleni Védekezési Alap bevételi oldalához.

A koronavírus elleni küzdelemből a magyar bankok is kiveszik a részüket. A kilenc hónapos hitelmoratórium mellett 55 milliárd forintnyi különadót fizetnek be idén.

Pénzintézeti szektor által fizetendő adó mértéke az adóalap - vagyis a módosított mérlegfőösszeg - 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka. A bankok

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.