Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Nőnek lenni jó! Nőnek lenni nehéz. Nőnek lenni veszélyes… Főleg, ha az a cél, hogy eltüntessünk valakit. Ezekkel a sorokkal ajánlja a kiadó Törteli Eszter első regényét, az Anyahotelt. A könyv egy valódi, bűnügyi tapasztalattal rendelkező írónő tollából született.

Törteli Eszter már gyerekkorában tudta, hogy munkája során emberekkel szeretne foglalkozni. Először orvosszakértő szeretett volna lenni, de hamar rájött, hogy nem tud egy helyben maradni. Inkább tovább keresgélt és rendőr lett. Az évek során nyomozóból bűnügyi helyszínelővé vált, miközben tűzoltó és grafológus-írásazonosító végzettséggel is rendelkezik, emellett számos helyen oktat.

Az Anyahotel négy nő élettörténetét és találkozását dolgozza fel, akik véletlenül elkövetnek egy bűncselekményt. Vagy ez sem véletlen? Nincsenek benne igazán pozitív karakterek, nincsenek benne hősök, nagyon árnyaltak a szereplők, mert mindenki jó és rossz egyszerre.

„Az Anyahotel talán éppen ettől lesz izgalmas könyv, hogy nagyon valódi. Ezt azzal is hangsúlyozni akartam, hogy Magyarországon, Budapesten és környékén játszódik, magyar nevekkel. Nem akartam belehelyezni semmilyen „hollywoodi giccsbe”. Ez legyen teljesen a miénk, hiszen akár megtörtént eset is lehetne. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki ne tudna azonosulni valamelyik karakterrel, vagy ne találkozott volna ilyen személyekkel az életben.”

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.