Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kilenc szabály az ember számára az automatizálás korában

A robotokkal kapcsolatos régi kérdésfelvetés, mely szerint elveszik-e a munkánkat, vagy sem, alapvetően téves - állítja Kevin Roose, a New York Times technológiai szakírója, aki szerint sok esetben el is kellene venniük, hogy ne vesztegessük el emberi képességeinket. A Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kötete arra ösztökél, hogy a mesterséges intelligencia (AI) korában ne a gépekkel próbáljunk versenyezni, hanem emberi készségeinket fejlesszük, emellett pedig inspirációkat is ad arra, miképp tehetjük jövőbiztossá a munkánkat.

A New York Times technológiai szakírója, Kevin Roose legújabb kötetében reményteljes képet rajzol arról, hogyan lehet emberi méltósággal és etikus hozzáállással sikert elérni a jelenkor gépek és információs technológiák által dominált világában. A szerző a kötetben megosztja kutatásait arról, hogy melyek voltak azoknak az embereknek és szervezeteknek a jellemzői, akik hosszú távon sikeresen alkalmazkodtak a technológiai változásokhoz. Ezt követően pedig előremutató javaslatokat ad ahhoz, hogyan védhetjük meg jövőnket a mindent felforgató, kártékony technológiákkal szemben.

 

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.