Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Trianon-küldetés visszarepít a múltba

Milyen lenne ma Magyarország, ha Trianon nem történt volna meg? Mi lenne, ha módunk lenne meg nem történtté tenni? E kérdések köré épült John P. Drummer: A ​Trianon-küldetés című regénye. A különös, időutazós sci-fi kiváló szórakozást ígér a történelmi regényeket kedvelő férfiak és a kalandregények izgalmát kereső nők számára is.

Egy magyar tudós jóvoltából a hadvezetésnek megadatik a lehetőség, hogy változtassanak Magyarország történelmén. Egy csapat elszánt katona útnak indul a múltba, hogy a megfelelő időben, megfelelő helyen végrehajtott katonai csapással a trianoni békeszerződés aláírásának még a lehetőségét is megelőzzék...
A fordulatos, izgalmakban bővelkedő regény a történelmi ismeretek bővítésére is remek alkalmat kínál. John P. Drummer, azaz Dobos János, A ​Trianon-küldetés szerzője elárulta, hogy akkor kezdett jobban foglalkozni a témával, amikor táborozni járt Erdélybe. „Gyerekként, a családban sosem volt téma Trianon. Annyit tudtam róla, amit történelemórán hallottam, de mivel az iskolában nem ez volt a kedvenc tantárgyam, így elég hiányos maradt a tudásom. Aztán elkezdünk Erdélybe kirándulni, megértettem, mit jelent az, hogy »elcsatolt területek«, és valahogy érzékenyebb lettem a témára."

Egy téli estén jött a gondolat, aztán komoly kutatómunka kezdődött
„Elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy milyen lehetett volna a történelem, hol kellett volna máshogy fordulniuk az eseményeknek, hogy ne az legyen, ami lett. Csak úgy, játékból járattam rajta az agyam, kigondoltam egy másfajta befejezést, és egy téli estén az jutott eszembe, hogy ebből lehetne írni egy egész jó sztorit” – mesélte a szerző, akinek bizony komoly kutatómunkára volt szüksége ahhoz, hogy hiteles regényt írjon. „Utána kellett járnom dolgoknak, mert mind történelmileg, mind műszakilag pontos akartam lenni. Szerencsére minden témához nagyon jó szakértőket találtam, akik örömmel osztották meg velem a tudásukat."
Dobos János szerint a regény újszerű abban, hogy a magyar történelem olyan időszakával foglalkozik, ami megosztja az embereket. Ezen felül még az időutazós sci-fi sem egy megszokott műfaji megnevezés.

„Barnóczky Ákos filmrendező mondta ezt a jelzőt a könyvre, miután elolvasta, és valóban, ebben minden van: történelem, tudomány, kaland, sci-fi, mindez összegyúrva. Emellett a szereplők is nagyon karakteresek. Egy csapat katona, egy történész, de mégis az egyik legérdekesebb az volt az írás során, hogy életre keltettem olyan történelmi személyiségeket, akiket eddig csak iskolai tankönyvekből ismertünk” – tette hozzá Dobos János, aki 1 év és 2 hónap alatt, munka mellett, szabadidejében írta meg a regényt, ugyanakkor már a folytatáson gondolkozik.

Tervben van a film és a folytatás is
„Jelenleg épp a második regényemen dolgozom, de ha azzal elkészülök, akkor terveim szerint A Trianon-küldetést fogom folytatni. Igazából már akkor is megfordult a fejemben a folytatás lehetősége, amikor befejeztem a könyv írását. Remélem, idén el is tudom kezdeni. Szerencsére a visszajelzések nagyon kedvezőek, úgy tűnik, a közönség szereti, mert sokan teszik fel azt a kérdés, hogy lesz-e második rész, és azt is, hogy mikor lesz belőle film. Amíg a folytatás rajtam múlik, addig a film nem. Bár annyit elárulhatok, hogy történtek már erre is előkészületek” – mondta a könyv szerzője.
 

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.