Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az FTC elnöksége hat szurkolót fél évre kitiltott a labdarúgócsapat hazai, illetve idegenbeli mérkőzéseiről azok közül, akik az augusztus 17-én lejátszott MTK elleni bajnokin az "In memoriam Csatáry László" molinóval a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékeztek.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a találkozót követően tett felhívására - miszerint jelentkezzenek azok, akik ezt a feliratot készítették vagy tartották, és vállalják a felelősséget - mindössze egyetlen drukker jelentkezett, az ő, szintén féléves büntetését egy évre felfüggesztették. Kubatov Gábor hozzátette: amennyiben az eltiltott szurkolók valamilyen módon mégis bejutnak a Puskás Ferenc Stadionba, akkor büntetésük duplázódik.

Az elnök a vasárnapi Újpest elleni bajnokin történt rendbontásokról is beszélt. Elmondta, a klubnál már megkezdték azoknak a drukkereknek a beazonosítását, akik a 85. percben a kordont átszakítva megindultak a lila-fehérek táborának irányába, ám a rohamrendőrök visszaterelték őket. Mint mondta, egy nap alatt 13 rendbontót már beazonosítottak, ám a keresés egyelőre még zajlik. Az elnök jelezte, a klub fellebbezni fog a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának a szektorbezárásokról szóló döntése ellen.

A rendőrség a hétvégi meccs óta három főt állított elő garázdaság, egy főt hivatalos személy elleni erőszak miatt, további egy személy ellen pedig intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt feljelentést tettek.

"A Ferencváros bajnok akar lenni, ehhez szurkolókra van szükség, de nem olyanokra, akik kárt okoznak" - nyilatkozta Kubatov Gábor, hozzátéve, a klub elvégzett egy közvélemény-kutatást, s a 27 672 megkérdezett 82,1 százaléka úgy gondolja, hogy a rendbontókat ki kell tiltani a stadionból.Az MLSZ a Csatáryra emlékező molinó miatt 800 ezer, az Újpest elleni rangadón történtek okán pedig kétmilliós forintos pénzbírságot szabott ki a Ferencvárosra.

A Magyarországon és Szlovákiában is háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László életének 99. évében, augusztus 10-én hunyt el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint 1944-ben szándékosan segítette a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzását és törvénytelen kivégzését. A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet; haláláig a bíróság azt vizsgálta, melyik országban kell letöltenie büntetését.(MTI)

Klubrádió

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.