Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken Daniel Lozakovich hegedűművész és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjével, vasárnap Petőfi Sándor életéről szóló táncjátékkal, a Budai Rajziskola fiataljainak kiállításával pedig egész hétvégén várja a látogatókat a Margitszigeti Színház.

 

A Margitszigeti Színház Daniel Lozakovich hegedűművésszel indítja a júniust, aki a hagyományos klasszikus zenei nyitókoncerten a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral együtt lép színpadra pénteken – közölte a színház az MTI-vel.

Budapest 150. születésnapja alkalmából a koncert Caramel Budapestnek írt, 1873 című dalával veszi majd kezdetét, amelyben a Magyar Állami Operaház 150 fős Gyermekkara is közreműködik.

 

Ezt követően Daniel Lozakovich előadásában olyan művek hangzanak majd el, mint Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya, Camille Saint Saëns III. h-moll hegedűversenye és Csajkovszkij V. szimfóniája.

 

Petőfi Sándor életének és a népi kultúra, a népdal, a népzene, valamint a néptánc találkozásnak legérdekesebb pillanatait villantja fel vasárnap a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncjátéka.

A nagyszabású előadás első felvonása Petőfi életének vidám epizódjait jeleníti meg a diákévek csínytevéseitől a pajkos szerelmekig, de néhány mesebeli hős is megelevenedik majd a Helység kalapácsából vagy a János vitézből.

Később a közönség megismerheti a Pilvax kávéház forradalmi eseményeit, de a belső vívódások, a nagy szerelem, a küzdelmek, a csaták és végül a forradalom bukása is megjelenik majd a színpadon.

Csütörtökön nyílik és péntektől egész hétvégén át látogatható lesz a Budai Rajziskola fiatal művészeinek kiállítása, amelyet a főváros 150. születésnapjához kapcsolódva szerveztek meg Buda+Pest címmel. A tárlatot a Víztorony-kilátó környezetében elhelyezkedő szabadtéri színpadnál lehet megtekinteni.

(hirado.hu)

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.