Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Azonnali közlekedésszervezési lépéseket sürget a fővárostól a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK), az MTI-hez kedden eljuttatott közös állásfoglalásuk szerint a jelenlegi helyzet már Budapest gazdasági növekedését gátolja.

 

A két szervezet közös közleményében azt írta, a fővárosi önkormányzat elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata miatt folyamatosak a dugók az utakon, ellehetetlenül az áruszállítás, nőtt a közösségi és az egyéni közlekedésben a menetidő, és ez már a gazdasági növekedést hátráltatja.


Véleményük szerint azonnali szemléletváltásra van szükség, mert szerintük a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy csökkentse az utak áteresztő kapacitásait, tiltásokat vezessen be, ezáltal növelve a légszennyeződés mértékét is, hanem az, hogy „a közlekedési igény megvalósulását a leggyorsabb és környezetbarát módon valósítsa meg”.

 

Meggyőződésük, hogy minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál, szükségszerűen egyoldalú lesz. A főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására – írták.

A 400 ezer vállalkozást képviselő BKIK és PMKIK ezért felszólítja a fővárost, hogy azonnali hatállyal függessze fel a Mobilitás 2030 program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi-forgalom ellehetetlenítésére koncentrál, szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, a karókkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg, valamint tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek áthaladását a Lánchídon.


Emellett a két kamara szükségét látja annak, hogy a városlogisztika jól megfogalmazott, ellenőrzött és a gyakorlatban bevált eszközrendszerét a főváros a közlekedésfejlesztés terén alkalmazza.

Úgy vélik, a szakemberek által rendszeresen felvetett „smart” javaslatokkal kiválóan lehetne optimalizálni Budapest közlekedését. Ilyen például a dinamikus forgalomterelés, parkolóinformációs rendszer, időkorlát áruszállításhoz, behajtási matrica, de a P+R parkolók létesítése, vagy egy gyalogos és kerékpáros közlekedésre tervezett új dunai híd megépítése lenne a cél a meglévő hidak forgalomból kivonása helyett.

Annak érdekében, hogy a kívánt szemléletváltás létrejöhessen, az aláírók a következő fél évben intenzív szakmai munkába kezdenek a vállalkozók bevonásával és még az önkormányzati választás előtt közzéteszik azokat a szempontokat, illetve elvárásokat a főváros közlekedésszervezését és -fejlesztését illetően, amelyek a főváros és az agglomeráció fejlődését álláspontjuk szerint a legjobban szolgálják – olvasható közleményükben.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.