Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útrekonstrukció kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán.  A többi között felújítják a XVI. kerületi Csömöri út János utca és Szlovák utca közötti részét, illetve a X. kerületi Keresztúri út vasúti átjáró és Határmalom utca közötti szakaszát is.

XVI. kerületi Csömöri út János utca és Szlovák utca közötti szakaszának felújítása

A Csömöri út tervezett szakaszán 2x1 forgalmi sávval 8 méter széles aszfaltburkolatot építenek. A meglévő süllyesztett szegélyeket elbontják és helyette kiemelt szegélyeket, víznyelőket építenek. A jelentős parkolási igény kielégítése érdekében mindkét oldalon párhuzamos parkolósávok létesülnek, valamint az út mellett található házak könnyebb megközelítése érdekében a kapubejárók is átépülnek. A György utcai és a Mátyás király utcai csomópontokban a már meglévő gyalogos átkelőhelyen a gyalogosok védelmére középszigetet alakítanak ki. A felújítandó teljes szakaszon átépülnek a járdák.

A Szlovák úti csomópont kapacitásának növelése érdekében a csomópontban egy önálló jobbra kanyarodó, valamint egy egyenes és balra kanyarodó sávot alakítanak ki. Új közvilágítási oszlopokat telepítenek a teljes hosszon, melyek energia ellátását a földben vezetett kábelek fogják biztosítani. 

XXII. kerületi Klauzál Gábor utca Csiperke utca és Zabola utca közötti szakaszának és a Csiperke utca Áron utca és a Klauzál Gábor utca közötti szakaszának felújítása

A Zabola utcától az Áron utcáig tartó 430 méter hosszú szakasz újul meg. A töredezett burkolat lemarása után – elsősorban a csatornanyomvonal felett – kijavítják a burkolatot. A teljes szakasz mindkét oldalán, a régi szegélyek elbontását követően újakat építenek, illetve a megfelelő vízelvezetés kiépítéséről is gondoskodnak.

III. kerületi Hatvany Lajos utca Juhász Gyula utca és Hadrianus utca közötti szakaszának felújítása

Az útfelújítással érintett mintegy 825 méteres szakaszon a teljes útburkolat megújul. Az Újmegyeri térnél lévő buszforduló csatlakozásainál lecserélik az út teljes pályaszerkezetét, illetve felújítják a forgalomterelő szigeteket. A szakaszon, illetve buszfordulónál található buszmegállóhoz vezető járda is megújul. A szegélyek cseréjét is elvégzik az útpálya szélén a forgalomterelő szigeteknél és a járdák zöldfelülettel való találkozásánál is. A buszöblök bazaltbeton burkolattal épülnek ki.

III. kerületi Nagyszombat utca Lajos utca és Bécsi út közötti szakaszának felújítása

A Nagyszombat utca felújításával egy időben az úttest bal oldalán párhuzamos, a jobb oldalán 45 fokos ferde parkolókat alakítanak ki. A meglévő járdákat szélesítik, és öntött aszfalttal, illetve a Bécsi út – Szőlő utca közötti szakaszon térkő burkolattal újítják fel. A Nagyszombat utca - Szőlő utca - Bokor utca csomópontjában 3 új, kiemelt gyalogátkelőhely létesül.

XIV. kerület Hősök tere - Kós Károly sétány - Hermina út kerékpáros főútvonal korszerűsítése

A főváros kerékpáros átjárhatósága érdekében a BKK az egyes városrészek közötti gyors és kényelmes eljutást lehetővé tevő úgynevezett kerékpárforgalmi főhálózat kialakítását végzi. Ennek a programnak a keretében kerül sor a Kós Károly sétányon futó kerékpársáv két végén elhelyezkedő csomópontok átalakítására. A fejlesztés eredményeként a Hősök terén a meglévő közúti forgalmi rend átalakításával folyamatossá válik a kerékpársáv, mely összeköti az Andrássy úti és a Kós Károly sétányon lévő kerékpáros útvonalakat, így a Hősök tere kerékpárral körüljárhatóvá válik. A téren a kerékpárosok biztonsága és az egyértelmű láthatóság érdekében a kerékpársáv vörös színű felületet kap.  Az emlékmű mögött, a híd torkolatában kialakítanak egy forgalomterelő szigetet gyalogátkelőhelyekkel együtt, mely biztosítja a gyalogosok kapcsolatát a tér középső részéhez. 

A projekt másik helyszínén a Kós Károly sétány és a Hermina út kereszteződésében egy-egy kerékpáros átvezetést alakítanak ki a kerékpárosok folyamatos haladása érdekében, és ehhez kapcsolódva módosulnak a jelzőlámpák beállításai is. Az érintett gyalogátkelőhelyeket is felújítják, illetve a vakok és gyengén látók számára taktilis burkolatokkal látják el. A felújítással egy időben a  kereszteződés megvilágítása is javul.

X. kerület Keresztúri út vasúti átjáró és Határmalom utca közötti szakaszának felújítása

A felújítás során összesen 2 kilométer hosszan újul meg az útszakasz. A meglevő szegélyt az út mindkét oldalán, teljes hosszban elbontják és a helyére új szegély épül. Az úttest aszfaltburkolatának felső rétegét a teljes szakaszon kicserélik. A buszmegállók burkolata mindenhol megújul, továbbá ahol van rá lehetőség, buszöböl is épül. A külterületi szakaszon padka, a Danone csomóponttól a vasúti átjáróig az út jobb oldalán taktilis kövekkel ellátott járda épül, valamint új forgalomtechnikai jelzéseket helyeznek el, valamint felújítják a vízelvezető árkokat.

II. kerület Törökvész út és a Vend utca csomópontjának átépítése

A felújítás során átalakul a két utca torkolata, ahol középszigetes gyalogátkelőhelyet jelölnek ki. A csomópontban kicserélik a szegélyeket, valamint a járdák és a peronok is megújulnak. A vízelvezető rendszert egy víznyelővel bővítik.

IV. kerületi Baross utca és Perényi Zsigmond utca kereszteződésében kijelölt gyalogos átkelőhely létesül

A csomópontban 4,5 méter széles, kijelölt gyalogátkelőhely létesül. A gyalogátkelőhelynél a meglévő aszfaltréteg cseréjét végzik el.

XV. kerületi Szentmihályi út és Fazekas sor kereszteződésében kijelölt gyalogos átkelőhely létesítésül

A Fazekas soron 3 méter széles gyalogos átkelőhely létesül. A Fazekas sor és Szentmihályi út csomópontját jelzőlámpás irányítással látják el. A Szentmihályi úton lévő jelzőlámpa átkerül a 231-es busz megállója és a Fazekas sori csomópont közé. A Fazekas sor két forgalmi irányú marad, ahonnan a kikanyarodás a Szentmihályi útra mindkét irányába megengedett lesz.

XVI. kerületi Timur utca és Rozsos utca kereszteződésében kijelölt gyalogos átkelőhely létesül

A Timur utcán 4,5 méter széles gyalogos átkelőhelyet alakítanak ki, és azt gyalogos maszkkal ellátott sárga villogó jelzőfejekkel látják el. A jelzőfényeket biztosító készülékeket radardetektorral látják el, mely az autók érkezése esetén kapcsolja be a jelzőket.

XVI. kerületi Nagytarcsai út Simongát utcától történő felújítása

A Nagytarcsai utat a Simongát utcától a városhatár felé közel 1 km hosszan felújítják, amely során új kopóréteget kap az utca, valamint sebességcsökkentő középszigetet alakítanak ki. A felújítás során a Simongát utca és Nagytarcsai út kereszteződésében új járda épül a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében.

XI. kerületi Somlói út Szüret utca és Mihály utca közötti szakaszának felújítása

A felújítás során a Somlói út Szüret utca és Kelenhegyi út közötti szakasza 640 méter hosszban megújul. A felújítás során, a teljes szakaszon elbontják a meglévő út pályaszerkezetét, valamint a támfal melletti szakasz kivételével az út mellett található kétoldali járda is megújul. A buszmegállók területén, valamint az út bal oldalán teljes hosszban erősített pályaszerkezetű gyalogjárda épül. A Somlói út és a Kelenhegyi lépcső között a parkolásra használt területet egy kiemelt szegéllyel határolt szigettel választják el a Somlói út burkolatától. A parkoló teljes felülete, valamint a Kelenhegyi lépcsőhöz vezető járdák is átépülnek.                                                                              

VIII. kerületi Népszínház utca Teleki téri szakaszának felújítása

2016 áprilisában a Teleki téri hatágú csomópont (Népszínház u. – Teleki tér – szervizút – Kun u. – Bauer u. – Karácsony Sándor u.) felújítását végzik, amely során a villamos vágányzónáját és az útpályát is felújítják, valamint a téren található két villamosmegálló is átépül.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzés idején is folyamatos legyen a forgalom. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton kérjük az arra közlekedők és az ott lakók türelmét, egyúttal köszönjük megértésüket.

A tervezett pontosabb munkakezdési időpontokról és a felújítási munkákkal járó forgalomkorlátozásokról közleményeinkben adunk folyamatos tájékoztatást. Emellett a közösségi közlekedési változásokról folyamatosan frissülő naprakész információk a BKK INFO oldalán, awww.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatjuk e-mailben is. Így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.