Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

"A Munkáért!" című TÁMOP-projekt keretében fejlesztett munkavállalói ismeretek tantárgyat próbálhatták ki a diákok az ország 10 iskolájában a 2014/2015-ös tanév tavaszán.

A pedagógusok munkanaplókat készítettek a leckékhez kapcsolódóan, illetve a tesztelésben részt vett diákok kérdőívet töltöttek ki a tanév végén. Jelenleg a munkanapló-elemzés és a kérdőíves kutatás alapján megadott szakmai ajánlásokat figyelembe véve zajlik a tananyag továbbfejlesztése, kiegészítése, a fókuszpontok áthelyezése - derült ki a Liga Szakszervezetek sajtóközleményéből.

A felvett kérdőíves kutatás eredményeképpen elmondható, hogy a tanárokhoz hasonlóan az órákon részt vett diákok is élvezték a tanórákat, a tananyag minőségével, tartalmával, mennyiségével, fogalomhasználatával elégedettek, jónak tartották azokat. „Érdekes volt. Sok újat hallottam, és szerintem segítséget nyújtott a jövőmben” – jegyezte meg egy diák.

Mint írták: a kutatás legfontosabb eredményének az tekinthető, hogy a diákok a gyakorlatorientált, készségfejlesztő témákat részesítik előnyben, szemben az elméletibb, hagyományos tanulásszervező formában tanult leckékkel. Szerették és hasznosnak találták a tréningeket, ezeknek mennyiségét növelnék is az elméletibb részek rovására. Újszerűnek tartották az órákon használt pedagógiai módszereket, a csoport- és páros munkákat, a kooperatív módszereket és a tréningszerű feldolgozásmódot.

A válaszadók 54,7 százaléka tartotta hasznosnak a munkavállalói ismeretek tananyagot, 24,7 százaléka pedig teljesen hasznosnak, ami azt jelenti, hogy a válaszadók nagy többsége szerint szükségesek az órán megszerzett ismeretek. A tréningek közül a diákok a legfontosabbnak az Önéletrajzírás és a motivációs levél készítése című tréninget tartották. Ez az adat a magyar közoktatási rendszer sokszor kritizált, kevésbé gyakorlatorientált, inkább a lexikális tudás megszerzését preferáló voltára is felhívja a figyelmet. Arra, hogy a mai diákok szívesebben tanulnának kevesebb elméleti vonatkozású témáról, és több időt szeretnének olyan készségek elsajátításával tölteni, amelyek a munkaerő-piaci elhelyezkedés során jobb pozícióba tudja őket helyezni. (www.edupress.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.