Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több új buszjáratot is indít a Budapest Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró déli szakaszának felújítása idején, a metrópótló buszok 45 másodpercenként indulnak.

A BKK az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében – konkrét dátum megjelölése nélkül ć azt írta, végéhez közeledik az M3-as metróvonal északi szakaszának felújítása, a déli szakasz rekonstrukciója pedig hamarosan elkezdődik.

A déli szakasz felújítása idején a metrók Újpest-központ és Nagyvárad tér állomás között közlekednek, onnan Kőbánya-Kispestig alacsonypadlós, légkondicionált csuklós buszok szállítják az utasokat. A buszok a végállomásokról 45 másodpercenként indulnak, közlekedésüket az Üllői úton buszsáv, illetve módosított lámpaprogram segíti majd.

Emellett a közlekedési társaság több új buszjáratot is indít, a meglévők pedig sűrűbben közlekednek majd. Új gyorsjárat indul a Gloriett-telep és a Havanna-lakótelep felől a metró ideiglenes végállomásához, a Nagyvárad térre 194M jelzéssel, valamint Rákoskeresztúr és Rákoscsaba felől 161E jelzéssel az Örs vezér tere felé.

Az Alacskai úti lakótelep, illetve Pestszentimre felől közlekedő autóbusz 254M jelzéssel meghosszabbított útvonalon szintén a Nagyvárad térig jár majd. A 200E busz a metrókapcsolat fenntartása érdekében Kőbánya-Kispest helyett a Nagyvárad térig közlekedik.

A Volánbusz a Gyál felől a Határ út metróállomás felé közlekedő járatok közül a 84E, a 94E és a 294E buszok közlekedési rendjét úgy módosítja, hogy azok munkanapokon a hajnali óráktól kezdve egészen 8 óráig 84M, 94M, illetve 294M jelzéssel a Gyáli úton át elérik a metró ideiglenes végállomását, a Nagyvárad teret. A 89E járat változatlanul a Határ útig közlekedik. A Soroksári úton, valamint a Nagykőrösi úton közlekedő dél-pesti elővárosi Volánbusz-járatok a reggeli csúcsidőszakban Népliget felé a Nagyvárad teret is érintik.

A Budapest-bérlettel rendelkezők a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között közlekedő InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe a fővárosi szakaszon  – olvasható a közleményben.

A pótlás idején a közúti forgalomban is lesznek változások: egyebek között buszsávokat jelölnek ki az Üllői úton a Nagyvárad tér és Határ út között több szakaszon, változik továbbá a forgalmi rend az Üllői úton a Nagyvárad térnél – ahol a metrópótló buszok fordulnak majd vissza – az Üllői út és az Ecseri út kereszteződésénél, továbbá Ferencvárosban a Vágóhíd utca végében, Kispesten pedig a Vak Bottyán utcában.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.