Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány és a főváros megállapodott, a tao-rendszer átalakításával az eddigi támogatásnál nagyobb, 3,5 milliárd forint fix összegű előadóművészeti támogatást fog kapni a 11 budapesti fenntartású színház. A keretet a kormány a főpolgármester javaslata alapján osztja fel – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Budapestinfón, hétfői sajtótájékoztatón.

A miniszter emlékeztetett rá: Tarlós István főpolgármester több alkalommal jelezte a kormánynak, hogy a tao-rendszer átalakítását csak akkor tudja támogatni, ha ez semmilyen veszteséget nem jelent a budapesti színházaknak. Gulyás Gergely hozzátette: politikai megállapodás jött létre a főváros és a kormány között, a főpolgármester azt harcolta ki, hogy a fővárosi teátrumok az eddigi tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást fognak kapKitért rá, hogy 2017-ben a befogadott tao-támogatás a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 11 színház esetében összesen mintegy 2,6 milliárd, a 2018-as összeg pedig körülbelül 3,3 milliárd volt. Budapesten a tao megszüntetésével kapcsolatos kérdéseket rendeztük, megszüntettük a visszaéléseket, a színházak több támogatáshoz fognak jutni, világos, átlátható rendszerben – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Tarlós István főpolgármester a Budapestinfón emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnökkel kötött egy magállapodást arról a feltételrendszerről, amelynek alapján a főpolgármester-jelölést elvállalta, „e megállapodás egyik lényeges pontja, hogy ezt a várost én vezethetem”. A tao-támogatások korábbi formájukban megszűntek, a fővárosi fenntartású színházaknál viszont a főváros hatásköre nem szűnhet meg. A 3,5 milliárdos támogatást a kormány garantálta, „én addig maradok a helyemen, amíg ez a garancia érvényes” – jegyezte meg a főpolgármester, hozzátéve, hogy a keret kizárólag a főváros javaslata alapján osztható fel.

Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón jelenlévő Fekete Péter kulturális államtitkár elmondta: többek között az alternatív teátrumokkal is folyamatos tárgyalásokat folytatnak, utóbbiakat érintően szintén lesz egy keretösszeg, „akik valós szakmai munkát végeznek, meg fogják kapni a támogatásukat” - hangsúlyozta.

Hozzátette: a 3,5 milliárd forintos keretösszeget érintően a 11 fővárosi fenntartású színház az Emmi honlapján két hét múlva megjelenő adatlapján nyújthatja be az igényét, amelyet két héten belül feldolgoznak. A megítélt támogatás első egyharmadát az érintettek március végén megkaphatják, a szezon végén, júliusban a második egyharmadot, a harmadikat pedig szeptemberben folyósítják. „Ezzel megszűnik a színházak év végi őrülete, hogy fel tudják-e tölteni a tao-t, kiszámítható lesz a pénzösszeg, amit kapnak, nem kell jutalékot fizetni, biztonságos, kiszámítható rendszer lesz” – hangsúlyozta.

Szintén kérdésre válaszolva Tarlós István közölte: a fővárost illető 3,5 milliárdos összeget felosztásáról szóló javaslatot humán helyettesével fogják elkészíteni, a színházigazgatók véleménye alapján.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.