Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tereprendezést követően megkezdődött a csaknem 50 különleges játékelem telepítése a városligeti új Nagyjátszótéren, amely Európa egyik komplexebb játszóparkja lesz - közölte Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel. 

Kiemelte: mivel az új Nagyjátszóteret várhatóan ősszel vehetik birtokba a gyerekek, a Városliget Zrt. a munkálatok megkezdésekor kialakított egy kisebb, ideiglenes játszóteret a korábbi játszótér jó állapotban lévő felújított és minősített eszközeiből. "A Királydomb szomszédságában létrehozott játszótér mellett egy új játszóvárral bővítettük a Városligeti tó melletti játszóteret, így a nyári vakáció alatt is megfelelő kapacitással biztosított a szabadtéri játék a Ligetben" - tette hozzá.

A családbarát fejlesztések keretében összesen 7 új játszótér kap helyet a megújuló Városligetben, ezek közül az első a Nagyjátszótér. Ott minden korosztály számára külön csúszdarendszereket, fészek-, kör-, mérleg és függőhintákat, kötélpályákat, forgójátékokat, egyéni és páros rugós játékokat, trambulinokat, többféle homokozót és vizes játékokat is telepítenek több mint 13 ezer négyzetméteren.

Gyorgyevics Benedek elmondta, hogy jó ütemben haladnak a Nagyjátszótér kivitelezésének munkálatai, a játékelemek telepítését követően a parkrész zöldfelülete teljesen megújul, az aljnövényzetet rehabilitálják és új, ligethonos fákat is ültetnek. 

A Nagyjátszótér a park délkeleti részén, a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen épül fel, minden környező sétányról könnyen megközelíthető, másfél méter magas, egyedi tervezésű kerítésén pedig öt bejárat lesz. A területen csaknem 50 integrált és korosztályokra bontott játékelem - köztük 6 egyedi mászóka, 3 összetett csúszdarendszer, 14 féle hinta és körhinta, 4 féle forgójáték, 3 homokozó, 7 féle egyéni és páros rugós játék, 2 trambulin egy trambulinpálya, 8 féle vizes játék, valamint többféle interaktív mozgási energiával működő zenei játék - várja majd a gyermekeket. 

A játékeszközöket úgy válogatták össze, hogy korosztályonként megfelelően fejlesszék a kulcskompetenciákat, a kognitív képességeket - hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek.

A részletekről szólva elmondta: a Nagyjátszótér központi eleme egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált. Emellett további nagyméretű mászóelemek is helyet kapnak a parkban,a melyek egyedileg kialakított, többszintes, háromdimenziós hálószerkezettel várják majd a nagyobbakat. 

"A tervezési folyamatban gyerekpszichológusok, tájépítészek, pedagógusok is részt vettek annak érdekében, hogy olyan játszótér jöjjön létre, ahol a különböző korosztályok és a szülők igényei is visszaköszönnek. Az esélyegyenlőség, a társadalmi integráció jegyében nagy hangsúlyt fektettünk az akadálymentesítésre és az érzékenyítésre. Számos integrált játszóeszközt is telepítünk a parkrészbe, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni, hogy a különböző fogyatékkal élő gyermekek és speciális nevelési igényűek is együtt tudjanak játszani ép társaikkal" - hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek. 

A játszótér szerkezetét úgy alakítják ki, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak, miközben a szüleik kényelmes ülőalkalmatosságokon követhetik a gyerekek mozgását. A rendhagyó játékelemek egy része arra is alkalmas, hogy a család együtt játsszon, a különleges hálós szerkezetek elbírják a felnőttek súlyát is.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit, a homokos-vizes játszórészben például kiásható fosszíliamásolatok ösztönzik játékosan a tanulásra a kicsiket. Az okosmegoldások sem hiányoznak majd: a csúszdák mérik a sebességet, a homokozóban pedig az ugrótávolságot.

A legnagyobbakat a Nagyjátszótér mellett egy úgynevezett Terepjátszó várja majd, ahol lesz mászószikla, skateboard pálya, mászófal, de rollerezésre, görkorcsolyázásra, kicsiknek motorozásra alkalmas tereket is kialakítanak. A terület félkörívben zárt és védett lesz, ahol a tér tagoltságát kihasználva helyezik el az egyes játékzónákat. Épül egy pumptrack pálya is, ahol izgalmas vonalvezetésű pályán gyakorolhatnak a BMX kerékpárosok.

A Nagyjátszótéren gyerekbarát, integrált illemhelyeket is kialakítanak és pelenkázásra, szoptatásra alkalmas részeket is elkülönítenek. 

A Nagyjátszótérről készült videó az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/W8153jx2T7Q.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.