Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Locsolással, ivókutakkal és vízosztással segítenek a hőségben a főváros cégei – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

 

Közleményük szerint a jelenleg is érvényben lévő másodfokú hőségriasztás miatt Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a főváros cégei, vállalatai igyekeznek enyhíteni a fővárosiak és a Budapestre látogatók hőségérzetén.


A már meglévő ivókutak mellett idén újabbakat is kialakítanak a város több pontján. A BudapestGO alkalmazásban bekapcsolható a szűrőkben az ivókútfunkció, amely a városban található ivókutakat mutatja – írták. A Fővárosi Vízművek 56 ivókutat, 549 közkutat és mobil vízosztó pontot biztosít a vízvételezésre.

 

Közölték:

a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megnyitja ügyfélszolgálatait, ahol légkondicionált helyiségekben díjmentesen használhatók a vízautomaták, a Jane Haining rakparton pedig már működik a Főkert páraalagútja, amely a járókelőknek nyújt átmeneti felfrissülést.

A Főpolgármesteri Hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a parki, köztéri szökőkutakban szigorúan tilos a fürdés. Ezek vize nem ivóvíz, fogyasztása különösen veszélyes lehet az egészségre – mutattak rá.

A kommüniké szerint a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divíziónál a hőségriadó elrendelését követően fokozott készenlét lépett életbe, locsolóautóik vasárnap este óta folyamatosan, kétszer tizenkétórás műszakban, műszakonként jellemzően 20-25 célgéppel, vagyis 24 órában 50 járművel locsolják a budapesti közúthálózatot.


A nappali műszakban az FKF mosó-, locsoló célgépei elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat. A locsolóautók az aszfaltra permetezett vízzel enyhítik a forróságot, a felhevült aszfaltot egy időre 6-8 Celsius-fokkal hűtve le. Ez csökkenti a közterületeken tartózkodók hőérzetét, valamint leköti a port és a polleneket is – olvasható a közleményben.

Kitértek arra is, hogy

az új járműbeszerzéseknek köszönhetően folyamatosan növekszik a klímaberendezéssel ellátott villamosok, trolibuszok és autóbuszok száma.

A hőség miatt a bentlakást nyújtó szociális intézmények fogadják azokat az utcán élő embereket is, akiknek az elhelyezése hajléktalanellátó intézményekben nem megoldható – emlékeztettek a közleményben, amely szerint az ő elhelyezésükre is van kapacitás.


A budapesti erdőkben, természetvédelmi területeken kirándulókat arra kérik, hogy kizárólag kijelölt tűzrakóhelyen gyújtsanak tüzet, valamint a nagy melegre és szárazságra tekintettel ott is fokozott elővigyázatossággal, a szabályokat és előírásokat gondosan betartva tegyék meg, továbbá minden esetben győződjenek meg arról, hogy a tüzet megfelelően eloltották, és nem fog újra lángra kapni.

Amennyiben a hőség miatt az elkövetkező időszakban Budapesten és Pest vármegyében is tűzgyújtási tilalom lép életbe, úgy a tűzrakás ezen időszak alatt a kijelölt tűzrakóhelyeken is szigorúan tilos lesz – írta a Főpolgármesteri Hivatal.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.