Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.

A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta Révész Máriusz s Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat - mondta.

Emlékeztetett: az elmúlt években számos kerékpárút fejlesztésről döntöttek - így közel ezer kilométernyi út épült meg 2007-2014 között uniós, és több száz kilométer hazai forrásból. A fejlesztéseket azonban nehezítette, hogy nem volt egységes az irányítás a szerteágazó területek - önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek vagy hatóságok között.

A kiemeltté nyilvánított beruházásoknál a közbeszerzéseket követően jövő nyáron lehet átadni a területet a kivitelezőknek. Ezért döntött a kormány arról, hogy kormánybiztos kinevezésével gyorsítják fel a fejlesztéseket, amit a tárcán belül létrejövő kerékpáros koordinációs főosztály is segíteni fog - tette hozzá.

Révész Máriusz kitért arra is, hogy az eddig megépült kerékpárutak önkormányzati fenntartása is megoldatlan volt. Előkészítés alatt van az a döntés, hogy a Magyar Közút vegye át a kerékpárutak működtetését és fenntartását. A tervek véglegesítése előtt a legfontosabb kerékpáros szakmai és civil szervezetekkel - Magyar Kerékpárosok Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Kerékpáros Magyarország Szövetség - is egyeztetnek.

A legfontosabb célok közé sorolta a turizmust is támogató kerékpárút-fejlesztések előkészítése és végrehajtása mellett a kerékpáros szolgáltatások fejlesztését, a táblázás egységesítését.

Elmondta: 2018-ig országos turisztikai kerékpárút fejlesztési programot is kidolgoznak. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen - tette hozzá.

Berencsi Miklós a kerékpárutak működtetésének rendezését emelte ki, azt, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-n belül megjelenik a kerékpározás területe. A Közlekedési Koordinációs Központ már kidolgozott javaslata szerint a kerékpárforgalmi hálózat országos, regionális jelentőségű szakaszait, illetve az első és másodrendű főutakkal párhuzamos külterületi szakaszokat is a közút látná el, amihez költségvetési forrást is kell biztosítani. Ez megszüntetné a jelenlegi karbantartási, működtetési problémákat és tisztázná a hatásköröket. A BKK-val kiépített együttműködésük folyamatos, és az önkormányzatokkal is egyeztetnek operatív kérdésekben - mondta. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.