Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Szarvasi Háztartásigép Kft. folytatja az augusztus közepe óta felszámolás alatt álló Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. (Vasipari) által korábban előállított kávéfőzők gyártását - olvasható a magyar magánszemélyek tulajdonában álló társaság hétfői közleményében.

A Vasipari válságba kerülésével párhuzamosan jött létre az a befektetői kör, amelynek célja, hogy életben tartsa a Szarvasi márkanevet és megújítsa a kávéfőző gyártást. 

A Szarvasi Háztartásigép Kft., együttműködve a gyártást végző és szintén magyar magánszemélyek tulajdonában álló Deerplast Kft.-vel és a Vasipari néhány korábbi alkatrész-beszállítójával, újjászervezte a gyártási folyamatot és ezzel a Vasipari 58 korábbi dolgozójának biztosít munkahelyet.

A Háztartásigép Kft. alapvetően a kávéfőzők kereskedelmével, míg a Deerplast Kft. a gyártással foglalkozik Szarvason. Az együttműködő két társaság részben saját gépekkel, részben pedig a felszámolás alatt álló Vasiparitól bérelt berendezésekkel folytatja a gyártást.

Takács Zoltán, a Szarvasi Háztartásigép Kft. ügyvezetője a cég törzstőkéjéről nem kívánt nyilatkozni. Annyit elárult azonban, hogy időközben 100 millió forint nagyságú forrást vontak be a vállalkozásba. 

Közlése szerint céljuk nem csupán a Szarvasi márka életben tartása és a gyártási folyamat stabilizálása, hanem a termékpaletta megújítása is. Eltökéltek abban, hogy megerősítsék a kávéfőzőgépek piaci pozícióját a magyar piacon, éves szinten mintegy 100 ezer darab kávéfőző eladásával számolnak.

A cég jelenleg hatféle kávéfőzőgépet gyárt, a termékek megtalálhatóak szinte mindegyik áruházlánc polcain, illetve a legtöbb magyar műszaki üzletben, tovább az e-kereskedelem weboldalain is.

A Szarvasi Háztartásigép Kft. szerződött partnereinél ellátja a garanciális szolgáltatásokat, az új termékre vonatkozó gyártói garancia esetében pedig a Deerplast Kft. jár el a vásárlók felé.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.