Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​

Január 12-én kisebb, a közúti és a gyalogos forgalmat érintő korlátozásokkal elkezdődtek a Széll Kálmán tér felújításának munkái. A teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be, amelynek eredményeképpen a mai, elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal rendezettebb, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, Buda közlekedése pedig – a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével összehangolt munkáknak köszönhetően – megújul. 

A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és fővárosi forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésre. A 2016 tavaszáig tartó rekonstrukciós munkák több építési ütemben, esetenként kényelmetlenségekkel járó forgalomkorlátozások mellett zajlanak, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése is több alkalommal változik majd. A jelentősebb közösségi közlekedési változások, főként a villamosforgalmat érintő korlátozások a január 17-18-ai hétvégén kezdődnek, és több ütemben várhatóan nyárig tartanak. A Széll Kálmán tér metróállomás lezárására ebben az időszakban várhatóan egy alkalommal kerül sor, ekkor néhány napig a vonatok megállás nélkül haladnak majd át az állomáson.

A Széll Kálmán tér, Budapest egyik legforgalmasabb terének állapota az utóbbi években jelentősen leromlott. A korábban több éven át ígért, de Tarlós István főpolgármester programjában már kiemelt projektként szereplő fejlesztés érdemi tervezése 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat kiemelt beruházásaként az alapoktól kezdődött meg, mert ezt megelőzően nem történtek meg a szükséges előkészületek. Az elmúlt évek tervezési, engedélyezési, illetve forrásbiztosítási munkáival párhuzamosan a beruházáshoz szükséges építési engedélyeket is meg kellett szerezni. A kormány jelentős mértékben finanszírozza a tér átépítését, az ehhez szükséges támogatási szerződések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Belügyminisztériummal megköttettek. A teret érintő villamoshálózat a Budai fonódó villamoshálózat projekt európai uniós forrásainak felhasználásával, a tér egyéb kiviteli munkáinak finanszírozása pedig fővárosi, illetve állami forrásokból történik.

A tér teljes felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre, kivitelezője a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta Széll Kálmán tér 2014 Konzorcium. A kivitelezési szerződést 2014. november 24-én írták alá. Minden terv, építési engedély, valamint a Kormány, a Főváros és az EU által biztosított forrás rendelkezésre áll, mindezek pedig lehetőséget teremtenek a kivitelezési munkák 2015. januári megkezdésére, a Széll Kálmán tér mértéktartó, de funkcionális és városképi szempontból teljes értékű megújítására.

{youtube}https://www.youtube.com/watch?v=y0BHUau4uuE{/youtube}

Elhanyagolt csomópont helyett modern közösségi tér

A Széll Kálmán tér felújításával új arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal jobban használható tér jön létre, mely erősíti a közösségi, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szerepét a térségben. A tér felújításának részeként

• akadálymentes kapcsolatok jönnek létre valamennyi irányban, ehhez kapcsolódva mozgólépcső és lift épül a Várfok utcai autóbuszmegállók felé
• az autóbusz-vágállomások és a villamosmegállók az utasok szempontjait előtérbe állítva alakulnak át
• csökken az autóbusz-parkolók területének nagysága
• átépül a tér észak-nyugati (Szilágyi Erzsébet fasori) sarkában található közúti csomópont
• a Széll Kálmán tér a kerékpárosok számára minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárható lesz
• egységesedik a tér építészeti arculata, jelentősen nő a zöldfelületek aránya megszűnnek a rendezetlen bódék
• lehetőség lesz a fogaskerekű új, Széll Kálmán téri végállomásának későbbi kialakítására
• újjáépül az M2-es metró bejárati épülete, amelynek jelenlegi, legyező alapja azonban megmarad
• fedett perontetők épülnek a villamosmegállókban
• a BKK új ügyfélközpontot alakít ki a téren, ahol a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető. 

Összehangolt fejlesztési és felújítási munkák

A tervek szerint a Széll Kálmán tér felújítása 2016 februárjában fejeződhet be, ekkorra a Széll Kálmán tér Bel-Buda egyik szimbolikus köztereként egy rendezett, színvonalas és a városrészhez méltó városi központ lehet. A tér rekonstrukciójához szorosan kapcsolódik a budai fonódó villamoshálózat kiépítése. A munkák összehangolásával jövő tavaszra a Frankel Leó utca és a Margit körút között megépített villamosvágány-átkötésnek köszönhetően átjárható villamospálya létesül az immár megújult Széll Kálmán tér és Óbuda között, azaz lehetőség nyílik új, hosszú villamosvonalak létrehozására. Annak érdekében, hogy a forgalomkorlátozások a szükséges legkisebb mértékben és ideig akadályozzák a környék közlekedését, a 4-es és a 6-os villamos egyes pályaszakaszainak halaszthatatlan felújítását is Széll Kálmán tér felújításának idejére időzítettük, továbbá ugyanebben az időszakban kerül sor a Margit híd egyes garanciális javítási munkáira is.

A tér felújítási munkái január 12-én kezdődtek

A Széll Kálmán tér rekonstrukciójának előkészítő közterületi munkái 2015. január 12-én, hétfőn kezdődnek el: a Margit körút irányából a Krisztina körút felé csak két sávon lehet majd balra kanyarodni, a jobb szélső kanyarodósávot az építkezés miatt lezárják, azt nem lehet igénybe venni. Emiatt a Margit körúton a Széll Kálmán tér felé torlódások várhatóak, ezért kérjük, hogy aki teheti, ne ebből az irányból közelítse meg a teret. A Krisztina körutat keresztező gyalogos-átkelőhelyen ideiglenes középszigetet – azaz a zebra közepére forgalomtechnikai okokból járdaszigetet – építenek, ezért a Krisztina körút felé balra kanyarodóknak sávelhúzásra kell számítaniuk. Január 11-én, vasárnap napközben a kivitelező már a 12-étől érvényes forgalmi rend előkészületeit végzi a helyszínen.
  
A Széll Kálmán tér belső, gyalogos területén is megkezdődnek a felújítás látható előkészületei: elbontják a régi, nem használt hurokvágányon (azaz az egykori 56-os villamos fordulóján) belül álló szökőkutat, valamint az 59-es és a 61-es villamos peronja melletti gombákat. Ezért a téren belüli gyalogosfelületekből nagyobb területeket is elkorlátoznak, a legfontosabb gyalogos útvonalakat ugyanakkor továbbra is biztosítják. Az építési munkagépek forgalma nappal nem zavarja majd a közlekedést a téren. 
 
A jelentősebb forgalomkorlátozásokkal, a Széll Kálmán téri villamosközlekedés korlátozásával járó munkák a január 17-18-ai hétvégén kezdődnek majd meg és több ütemben várhatóan nyárig tartanak. A Széll Kálmán tér metróállomás lezárására ebben az időszakban várhatóan egy alkalommal kerül sor, ekkor néhány napig a szerelvények megállás nélkül haladnak majd át az állomáson. A forgalomkorlátozások és a közösségi közlekedés felújítás miatti rendszeres változásának részleteit minden alkalommal sajtóközleményben ismertetjük.

budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.