Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

"Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma tavaly Budapesten az előző évihez képest, a rendőrség pedig eredményesebben nyomozott" - mondta a fővárosi rendőrfőkapitány újságíróknak a 2015-öt értékelő hétfői állománygyűlés után. A Bucsek Gábor által ismertetett adatok szerint tavaly 15 982 bűncselekménnyel kevesebbet regisztráltak, mint 2014-ben, az úgynevezett nyomozáseredményességi mutató pedig 39-ről 39,4 százalékra nőtt. Mindez nagy előrelépést jelent annak érdekében, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete javulhasson - mondta.

Felsorolva azt, hogy a javuló statisztika milyen intézkedéseknek köszönhető, kiemelte: 8600 órával többet töltöttek a rendőrök Budapest közterületein, mint egy évvel korábban. Ennek is köszönhető, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények száma ötödével csökkent. Szintén az újonnan bevezetett intézkedések között említette, hogy azokra a bűncselekményhelyszínekre, ahová korábban a közrendvédelmi járőrök mentek ki, már egyből a bűnügyi nyomozókat küldik, ami a felderítési mutatók javulását eredményezte.

A bűncselekményekről szólva elmondta: 43-ról 33-ra csökkent az emberölések száma és mindegyik esetet felderítették. A rablások száma 824-ről 639-re, a kifosztásoké 1375-ről 1242-re, a gépkocsilopásoké 2907-ről 1859-re csökkent. Lakásbetörésekből 1700-zal volt kevesebb tavaly, mint 2014-ben, a nyomozások eredményessége pedig 5,5 százalékról 7,3 százalékra emelkedett.

A kábítószerekkel kapcsolatban azt mondta: tavaly 72,2 kilogramm marihuánát, 1270 tő indiai vadkendert, 950 gramm kokaint, 13 kilogramm amphetamint, 5 kilogramm hasist, 31 300 tablettát és 2,5 kilogramm heroint foglaltak le a budapesti rendőrök.

A bűnmegelőzésről szólva közölte: kiemelt figyelmet fordítanak a 18 évesnél fiatalabbakra, valamint a 65 évesnél idősebbekre. Új koncepciójuk, hogy ahol ilyen korú egy bűncselekmény sértettje, ott kríziselemzést végeznek, és a lakókörnyezet figyelmét felhívják az áldozattá válás veszélyeire.

Az illegális migrációhoz kapcsolódó feladatokról szólva elmondta: ellenőrzéseik során a fővárosban 4092 embert fogtak el jogellenes belföldi tartózkodás miatt, ami mintegy négyszerese az egy évvel korábbinak, és a múlt évben Budapesten 40 embercsempészést rögzítettek.

Kiemelte azt is, hogy létrehozták a tevékenységirányítási központot, amelynek eredményeképpen a korábbiaknál gyorsabban érnek ki a rendőrök a bűncselekmények helyszíneire. A központ létrehozásakor a reagálási idő 38 perc volt, 2015-ben ez már 15 percre csökkent.

​MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.