Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az európai városok marketing szövetsége, a European Cities Marketing (ECM) nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó statisztikáit, a 2018-2019-es European Cities Benchmarking Report előzetes adatai alapján.

A felmérés a kontinens 119 városának vendégforgalmát, kapacitás és foglaltság adatait vizsgálta, Londontól Eisenstadtig (Kismarton) bezárólag. Budapest a külföldi vendégéjszakák növekedési ütemét tekintve a legjobbak között teljesített.

Az ECM adatfelvétele alapján, 2018-ban az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek a tagvárosokban, ami 645,3 millió vendégéjszakát jelent az európai városlátogató turizmus számára. A nemzetközi forgalom 3,7 százalékkal bővült, ami egyben azt is jelenti, hogy az ECM mérései során először, a külföldi vendégéjszakák meghaladták a 400 milliós lélektani határt. Az utóbbi öt év (2014-2018) dimenziójában mind az összesített (külföldi, belföldi), mind pedig a nemzetközi vendégéjszaka adatoknál 20%-ot meghaladó növekedést mértek Európa-szerte.

A jó eredmény hátterében többek között a tengerentúli piacok, jellemzően az USA és egyes ázsiai országok (mindenekelőtt Kína és India) erős gazdasági teljesítőképessége, illetve utóbbiak dinamikus gazdasági növekedése áll. A 2014-es bázishoz képest az amerikai vendégéjszakák egyharmadával, a kínai vendégéjszakák pedig rekordléptékben, 70%-kal növekedtek az európai nagyvárosokban. Több európai küldőpiac is kiemelkedő növekedést produkált a 2014-2018 közötti periódusban: a brit vendégéjszakák átlagosan 22,6%-kal, a spanyol vendégéjszakák 28,9%-kal növekedtek, de a németeknek sincs okuk szégyenkezni, hiszen Európa legnagyobb turistakibocsátó nemzete ugyanezen idő alatt megközelítőleg 16%-kal növelte vendégéjszakáinak számát a vizsgált városokban. Az idősoron belül is megfigyelhető egy sajátos dinamika: 2016-ban még a további terrorakcióktól való félelem miatt egy meglehetősen szerény növekedés jellemezte a piacot, míg az igazán dinamikus növekedés 2017-től vette kezdetét, és ez a trend folytatódott 2018-ban is.

Természetesen a növekedés nem egyenlően oszlik el a városok között. Igazán látványos bővülés az Ibériai-félszigeten és Európa keleti felén tapasztalható: azoknak, akiknek London vagy New York már nem jelent új élményt és autentikusabb „keleti" levegőre vágynak, a közeli európai városok (mint Belgrád, Varsó, Krakkó, Gdansk, Vilnius, vagy a 236%-os növekedéssel aranyérmes nyugat-ukrán nagyváros, Lviv) soha nem tapasztalt élményt nyújtanak. Külön kiemelendő Horvátország és Szlovénia: a két délszláv állam több városa is meg tudta duplázni a 2014. évben mért vendégéjszaka számot 2018-ra. Az utóbbi időben ugyanis a Nyugat-Balkán – és különösen is ez a két ország – egész évben keresett úticéllá vált, és a vendégforgalom növekedéséhez az is hozzájárult, hogy bővültek a légiforgalmi kapacitások Rijeka, Split, Ljubljana, Maribor, Zágráb irányába.

A kelet-közép európai desztinációk számára kedvező trendeket Budapest is meg tudta lovagolni: fővárosunkban a vendégéjszakák bővülésének üteme 2014/2018 vonatkozásában 27,2%-os – megelőzve többek között Helsinkit, Frankfurtot, Koppenhágát és Prágát, ostromolva Münchent és Lisszabont –, mindebből az utóbbi egy év (2017/2018) bővülésének mértéke 3,0%. Budapest ezzel a növekedési dinamikával bekerült a TOP40-be, de az igazán látványos teljesítményt a külföldi vendégéjszakák átlagos éves növekedési ütemével érte el: 2014-2018 között éves átlagban 5,8%-kal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma Budapesten — ennél nagyobb volumenű növekedést csak öt európai nagyváros (Milano, Amszterdam, Madrid, Lisszabon és München) tudott felmutatni a vizsgált időszakban.

Ha a külföldi vendégéjszakák abszolút számait nézzük, 2018-ban Budapest e tekintetben is az élvonalban teljesített: a 9,044 millió külföldi vendégéjszaka a 11. helyre volt elegendő, amivel az Európa Legjobb Desztinációjának választott Budapest maga mögé utasította Lisszabont, Münchent, Milanót, Velencét, Firenzét, Koppenhágát, Brüsszelt. Ha pedig az összes vendégéjszakát nézzük, Budapest nem sokkal hátrébb, a 16. helyen végzett a ranglistán a 10,3 millió vendégéjszakájával (az elsődleges versenytársunknak tekinthető Varsó 6,383 millió vendégéjszakával a 24. helyen, Pozsony és Zágráb egyenként 2,5 - 2,7 millió vendégéjszakával az 50. hely környékén, Prága 18,2 millió vendégéjszakával stabilan a TOP10-ben foglal helyet). A dobogón továbbra is London, Párizs és Berlin állnak, kicsit lemaradva tőlük Róma és a turizmus volumenét tekintve példátlan iramban fejlődő Isztanbul.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) tudatosan épít egy olyan városimázst, amely – a kultúra mentén – segít Budapestet olyan desztinációként értelmezni a vendég számára, mint „négyévszakos fesztiválfővárost”, amely a Dunán és egyéb unikális természeti adottságokon kívül sok-sok történelemmel és művészettel kapcsolatos élményígéretet kínál. A 9 milliónál is több külföldi vendégéjszaka és az éves átlagban 6%-ot közelítő növekedés egyértelmű visszajelzés a piac részéről: a vendégek értékelik a BFTK arra irányuló erőfeszítéseit, hogy szezontól függetlenül standard, garantált programokkal szolgálják ki őket, és a város hivatalos turisztikai városkártyája, a Budapest Card segítségével kézzelfoghatóvá tegyék számukra a „Budapest-élményt”.

Az ECM éves jelentése – az előzőeken túl – abban is egyedülálló, hogy térképre viszi a fontosabb küldőpiacok (így a brit, a francia, a német, az olasz, a spanyol, az amerikai, a japán, a kínai és az orosz) teljesítményét is. A 2014 óta bevezetett EU-s szankciók, és az arra adott reakciók Európa-szerte súlyosan visszavetették az orosz vendégek érdeklődését, ezért – a japán piac mellett – az orosz beutaztató piac is negatív egyenleggel zárta a 2014-2018-as időszakot. Budapest azonban a 2016-os mélyponthoz képest jelentősen javítani tudott egyik legfontosabb európai küldőpiacán: a tavaly őszi Budapest Napoknak, valamint a BFTK moszkvai és szentpétervári workshopjának is tulajdonítható, hogy a kultúra és turizmus szintjén folyamatos a magyar jelenlét Oroszországban, amely – részben ennek köszönhetően – stabilan a 6-7. legnagyobb küldőpiaca fővárosunknak.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Budapest a TOP 10-ben végzett az ECM 2018. évi ranglistáján, nem csak az orosz, de a kínai vendégforgalom volumenét tekintve is: ez utóbbinak további impulzusokat adhat egyrészről a csungkingi székhelyű AIWTC óriásvállalattal folytatott marketing együttműködés, amely a 21. századi digitális technológia előnyeire építve kívánja elősegíteni a Budapest Card értékesítését a kínai piacon, másrészről pedig a 2019. júniusi sanghaji járatnyitás, amely mintegy „ablakot nyit” Budapest felé a gigantikus léptékben fejlődő kelet-kínai régióból érkező turisták számára.

Az ECM-jelentés tükrében egyértelmű, hogy Budapest a „nyugati” küldő piacokon is jól teljesít: olyan kulcspiacokon, mint a brit, a spanyol vagy az amerikai, Budapest öt év alatt (2014/2018) egyaránt 40-50%-os nagyságrendű bővülést ért el, és 2018-ban is végig 10% feletti volt a növekedés volumene ezeken a piacokon. A tavalyi 953 ezer brit vendégéjszakával például Budapest 8. helyen végzett az európai városok között, az ECM jelentés szerint csak Párizs, Amszterdam, Funchal, Róma, Barcelona, Berlin és Prága szálláshelyein mértek a budapestinél több brit vendégéjszakát. Mivel a brit vendégforgalom nélkül Budapest beutazó turizmusa nem értelmezhető a jelenlegi formájában, így a BFTK kulcsfontosságúnak tekinti piaci jelenlétét az Egyesült Királyságban — ami azt is jelenti, hogy Budapest hivatalos turisztikai és kulturális szervezetére az idei londoni WTM-en is számítani lehet kiállítóként és üzleti partnerként.

Az ECM Benchmarking Report 2018-2019 (15th edition) ingyenesen hozzáférhető (nem előfizetői) tartalmai letölthetők az európai városmarketing szervezet weboldaláról.

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.