Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Kisfilmet tett közzé Facebook-oldalán a kormány a magyar jelnyelv napja alkalmából hétfő reggel.

A videóban Tapolczai Gergely, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője köszönetet mond a kormánynak, hogy kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élőkre, folyamatosan együttműködve az őket képviselő szervezetekkel és meghallgatva őket.
    Ennek egyik kiváló példája a magyar jelnyelvről szóló törvény módosítása is, ami nemcsak az államilag elismert nyelvvizsgáról szól, hanem a jelnyelvi oktatók munkájának minőségi emeléséről és olyan új szakmát is létrehoz, mint a siket jelnyelvi tolmács. "Ez nagyon fontos számunkra, jó példát mutat arra, hogy Európában egyedülálló módon Magyarország kormánya mennyire odafigyel erre a társadalmi rétegre is" - fogalmazott Tapolczai Gergely.
    Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára elmondta: fölemelő érzés volt a kormányt képviselni a  jelnyelvi törvény idei módosításakor az Országgyűlésben. Nemcsak azért, mert ezek olyan újdonságok, amelyek Európában is példaértékűek - mondta, példaként említve a KONTAKT jelnyelvi tolmácsszolgáltatás fejlesztését és azt, hogy jelnyelvből már magyar nyelvvizsgát is lehet tenni, hanem azért is, mert a jelnyelv valódi integrációt biztosít a siketek és nagyothallók közösségének.
    A magyar kormány abban hisz, hogy az aktív párbeszéd és a fogyatékos célcsoport megismerése révén lehet jó megoldásokat találni, így fognak cselekedni a jövőben is - tette hozzá az államtitkár.
    Kósa Ádám (Fidesz), az Európai Parlament első siket képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke szerint a siketek és nagyothallók jelnyelvhasználó közösségének helyzete tíz éve, a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvénynek köszönhetően folyamatosan javul. A törvény jóvolátból "részesei vagyunk a társadalmi életnek, akadálymentesen kommunikálunk, és a munkalehetőségek is bővülnek" - mondta.
    Az elmúlt évben észrevételeik alapján újabb módosítások kerültek be a jelnyelvi törvénybe, így mára valóban a világ egyik legkorszerűbb jelnyelvi törvénye a magyar. "Mert valóban, a jelnyelv mindenkié" - tette hozzá a SINOSZ elnöke.
    Az Országgyűlés a SINOSZ kezdeményezésére, a jelnyelvi törvény elfogadásának évfordulója alkalmából 2017-ben nyilvánította november 9-ét a magyar jelnyelv napjává.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.