Belépett a 87. évébe immár egy hónapja, de még mindig fiatalos és aktív.
Mécs Károly Kossuth-díjas színművész egy éve, március 15-én megkapta a Kossuth-nagydíjat. A Nemzet Művésze, Budapest díszpolgára 65 éve van a színészi pályán, az utóbbi években többször is hallhattuk Budafokon szépen zengő hangját.
Ha a járványhelyzet csillapodna, ma is aktív életet élne, különféle színdarabokban játszana, irodalmi esteket tartana, mert irigylésre méltóan jó erőben van és jó egészségnek örvend. Leszámítva, hogy január végén betegség miatt le kellett mondania a Cziffra Fesztivál alapítójával, Balázs Jánossal közös produkciójukat – a zongoraművész játékai közben olvasott volna fel a világhírű zongoravirtuóz életregényéből, az Ágyúk és virágokból –, de már jobban van.
Szerencsére a Dankó Rádió hangjaként mindennap hallhatjuk a művészt. Mécs Károly e csendesebb időszakban, immár egy éve, elsősorban olvasással és kirándulással tölti az idejét, ám ha beköszönt a jobb idő, ábrahámhegyi nyaralójában élvezi a nyugalmat, a jó levegőt, a napfényt, a Balaton leheletét.
– Alig várom már a tavaszt – mondta megkeresésünkkor –, mert nagyon szeretek Budapesten a környező hegyekben bóklászni a feleségemmel, vagy a Balaton parton sétálni.
– Hogyan gondol vissza gazdag életpályájára? Megnézi a régi filmjeit?
– A több mint hat évtized alatt rengeteg szép szerep, fellépés van mögöttem, sok-sok sikerrel. A régi filmjeimre nem vadászok a televízióban, de ha belebotlok, szívesen megnézem. Sok volt köztük a hazafias érzelmű alkotás, mint például A kőszívű ember fiai vagy a 80 huszár. Mindig magyar akartam maradni, és az is maradtam! Ez az érzés nem vett rá ’56-ban arra, hogy disszidáljak, pedig nagyon nehéz időket éltünk akkoriban. A sírig tartó hazaszeretet nagyon fontos a számomra. A hazámat igyekeztem mindig szolgálni a magam eszközeivel, főleg versmondással, önálló estjeimmel.
– Szerencsére Budafokon is többször tanúi lehettünk ennek…
– Valóban, Kubik Annával is mindig szívesen tartottunk irodalmi esteket, felolvasó-délutánokat. A Klauzál Házban örömmel léptem, léptünk fel.
– Ismert zeneszeretetéről is. A Dankó Rádióban naponta halljuk, igaz, prózában.
– Még szerencse. Egyébként soha nem voltam nagy nótázó, mulatós fajta, pedig jó lett volna, főleg akkor, amikor olyan filmben játszottam, ahol mulatnom kellett, mert biztosan hitelesebb lettem volna… Különben inkább operarajongó vagyok. Sokat jártam az Operaházba, de most lehetőleg nem megyünk tömegbe, amíg a járványos helyzet tart. Büszke vagyok rá, hogy Jandó Jenő zongoraművésszel és a Budafoki Dohnányi Zenekarral is néhányszor felléptem. Mostanában viszont nem nagyon vállalok fellépéseket, szerepléseket, de bízom benne, hogy előbb-utóbb Budafok-Tétényben is láthatnak a nézők valamelyik előadásban. Mert a legnagyobb ölelés mégiscsak a közönség szeretete…
Temesi László
(bornegyed)
