
Schanda Tamás kiemelte: a koronavírus-járvány elleni küzdelemben az első az emberek életének és egészségének a védelme, de meg kell óvni a gazdaságot, az emberek munkahelyeit is, hiszen így lehet biztosított a magyar családok megélhetése.
Annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb problémával kelljen küzdeniük a vállalkozásoknak és a munkatársaiknak, a támogatásokat már március első napjaiban folyósítják - tette hozzá.
Ismertette, hogy a program novemberi elindulása óta több mint 16 ezer munkaadó nyújtott be támogatási kérelmet, mintegy 115 ezer munkavállaló bérére, az igényelt támogatási összeg meghaladja a 41 milliárd forintot. Az igények 95 százalékát már pozitívan bírálták el, és azok, akinek megítélték a támogatást, 99 százalékban már meg is kapták azt; ez csaknem 39 milliárd forintot jelent.
A vendéglátás területén hasonlóak az arányok, mint az ágazati bértámogatás összességénél, itt mintegy 22 milliárd forintnyi bértámogatás védi a foglalkoztatottakat - fűzte hozzá.
Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy vannak, akik az álhírgyártásban és a pánikkeltésben érdekeltek, ezért tisztázta: az ágazati bértámogatással havonta, átlagosan 100 ezer forintot fizetnek ki dolgozónként. Aki számára a munkáltatója kevesebbet igényelt - mert csak minimálbérre és 4 órára jelenti be - az kevesebbet is kapott. Ezek azonban olyan ügyek, amelyeket a vállalkozónak és az alkalmazottaknak egymás között kell megvitatniuk, és megjegyezte, hogy a kávézó, amely esetét a "baloldal és a propaganda-médiája felkapta", ilyen vállalkozás. De a pénzt, amelyet igényeltek, folyósították nekik, ez a történet is tele van tehát csúsztatásokkal, így tökéletesen beillik a baloldal által terjesztett és gerjesztett álhírek sorába - mondta. "Olyan, mint Korózs Lajos kamuvideója, vagy a hazug statisztikáik. Nekik ugyanis az az érdekük, hogy minél rosszabb legyen az országnak, hiszen ők maguk is ezt látják az egyetlen esélyüknek a jövőre esedékes választáson" - mondta.
A legfrissebb gazdasági mutatók alapján Magyarország még a koronavírus okozta válság idején is jobban teljesít, mint sok más, "nálunk akár gazdagabb uniós tagállam" - fogalmazott Schanda Tamás, aki szerint ez annak is köszönhető, hogy a 2010 óta eltelt évtizedben a magyar gazdaság megerősödött és növekedési pályára állt, így kevésbé volt sérülékeny.
Ehhez kellettek a megfelelő kormányzati intézkedések is, amelyek szükségesek ahhoz is, hogy Magyarország kilábalhasson a világjárvány okozta helyzetből. Annak érdekében, hogy mindez teljesüljön, indították el a Gazdasági újraindítási akciótervet, amelyet több fázisban hajtanak végre - jegyezte meg.
MTI 2021. február 26.
Budapest, te drága!
ITM-államtitkár: a márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás
Lejárt- Részletek
- Kerületi Újság
- Budapest, te drága!
A Budapest rovat további hírei
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A címlapról
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.



