Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és támogatta a másik fél önállóan választott fejlődési útját, kölcsönösen megértettük és támogattuk egymás alapvető érdekeit és aggodalmait, és mindig örömmel üdvözöltük egymás fejlődésben és nemzeti fellendülésében elért eredményeit” – írta magyarországi látogatása kapcsán Hszi Csin-ping kínai elnök, aki személyes hangvételű levélben köszöntötte a magyar népet.

Hszi Csin-ping kínai elnök levelét változtatás nélkül közöljük.

„Májusban, amikor az Alföldön a virágok és a fű illata betölti a levegőt, Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatást teszek Magyarországon. Tizenöt év alatt másodszor látogatok el a gyönyörű országba.
Az elmúlt tizenöt év során számos alkalommal találkoztam a Kínába látogató magyar vezetőkkel, és mély barátságot kötöttünk. Nagyon várom, hogy visszatérjek az önök országába, és a magyar barátaimmal megoszthassuk gondolatainkat barátságunkról és együttműködésünkről, és megtervezhessük az újkori kínai–magyar kapcsolatok fejlesztését.

Magyarország híres csodálatos tájairól és a neki dicsőséget hozó, kiváló szülötteiről. Gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. A költő-hazafi Petőfi versei széles körben ismertek, csakúgy, mint a »zongora királyaként« emlegetett Liszt szenvedélyes zenéje. A magyar nép szorgalmas, elmés, nyitott és elfogadó. Mer új utakon járni, és innovatív készségekben gazdag. Találmányai mindegyike – így a golyóstoll, a hologram vagy a Rubik-kocka – az emberiség fejlődésének egy-egy meghatározó pontja.

A két országot ugyan hatalmas földrajzi távolság választja el egymástól, a kínai és a magyar nép barátsága mégis hosszú múlttal büszkélkedhet. Vállt vállnak vetve birkóztunk meg a nemzetközi pénzügyi válsággal, küzdöttünk a Covid-járvány különleges időszakában. Összefogtunk és segítettük egymást, számtalan megható és gyönyörű történetnek lehettünk szemtanúi. A kínai–magyar barátság olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós.
Kína és Magyarország 75 évvel ezelőtt vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Azóta a két ország kapcsolatai kiegyensúlyozottan és egészségesen fejlődnek, és komoly eredményeket értek el. A kölcsönös tisztelet, az egyenlő bánásmód, a kölcsönös előnyök és a mindenki számára előnyös helyzet elvéhez ragaszkodva kiemelt partnerként tekintünk egymásra. A folyamatosan változó nemzetközi környezetben a nehézségekkel dacolva, erőszak által meg nem félemlítve léptünk a szuverén országok független és autonóm baráti külkapcsolatainak helyes útjára.
A két ország immár 75 éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és támogatta a másik fél önállóan választott fejlődési útját, kölcsönösen megértettük és támogattuk egymás alapvető érdekeit és aggodalmait, és mindig örömmel üdvözöltük egymás fejlődésben és nemzeti fellendülésében elért eredményeit.

A két fél magas szintű kölcsönös politikai bizalmat alakított ki, a kétoldalú kapcsolatok pedig a történelem legjobb időszakába, mondhatni az »arany vízi útra« léptek.
Kína és Magyarország immáron 75 éve kitart amellett, hogy egymásnak jó partnere legyen a kölcsönösen előnyös együttműködésben. Most az »Egy övezet, egy út« színvonalas kiépítésére, a két ország stratégiáinak szorosabb összehangolására összpontosítunk, valamint arra, hogy a pragmatikus együttműködéseket elmélyítsük többek között a beruházások, az infrastruktúra-építés, a pénzügyek, az alternatív energia és a kommunikációs technológia területén, ezáltal közös impulzust adjunk a világgazdaság fellendülésének.

Ma Magyarország fontos kereskedelmi partnerünk, a kelet-közép-európai régióban a kínai befektetések első számú célországa. A két ország közötti együttműködés gyümölcsöző, életerőtől duzzadó.
A két ország immár 75 éve kitartó jó barát, amelyek kölcsönösen tanulnak egymástól. A pekingi Magyar Kulturális Központ több éve eredményesen működik, és a budapesti Kínai Kulturális Központ is hamarosan megkezdi tevékenységét. Számos kínai felsőoktatási intézmény indított magyar nyelvű képzést. A Konfuciusz Intézetek és Konfuciusz tantermek népszerűek Magyarországon, a budapesti Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium pedig számos olyan fiatalt nevelt ki, akik át tudják venni a kínai–magyar barátság stafétáját. Az önkormányzati cserekapcsolatok aktívak, a bennünket összekötő közvetlen légi járatok száma már meghaladja az egy tucatot, és az emberek közötti cserekapcsolatokat elősegítő intézkedések is újabb és újabb eredményeket érnek el.

A két ország közötti humán cserekapcsolatokban minél inkább haladunk előre, lépteink annál határozottabbak, a népeink közötti barátságot minél tovább építjük, alapjai annál erősebbek.
Mind Kína, mind pedig Magyarország fejlődésének fontos szakaszában jár. Kína arra törekszik, hogy előmozdítsa a színvonalas fejlődést és a külföld felé való nagyfokú nyitottságot, valamint arra, hogy a kínai típusú modernizációval átfogóan előmozdítsa az erős nemzet kiépítését és a nemzeti fellendülés nagy ügyét. Magyarország is azon fáradozik, hogy sikeressé váljon, nagyobb fejlődést érjen el.
Remélem, hogy a mostani látogatásom által a magyar vezetőkkel együtt folytathatjuk a hagyományos barátságot, elmélyíthetjük a kölcsönösen előnyös együttműködést és a két ország közötti átfogó stratégiai partnerséget újabb magasságokba emelhetjük.
Ehhez arra van szükség, hogy folytassuk a hagyományos barátságot, és megerősítsük a kétoldalú kapcsolatok politikai alapjait. A magas szintű kölcsönös politikai bizalom a kínai–magyar kapcsolatok fontos alappillére. Kína kész arra, hogy figyelemmel a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulójára, a magyar féllel együttműködve a kétoldalú kapcsolatokat stratégiailag és hosszú távra magas szinten megtervezze, a magas szintű eszmecserék pozitív lendületét megszilárdítsa, támogassa a rendszeres kormányközi, törvényhozási és pártközi eszmecsere és szakpolitikai kommunikáció fenntartását, fenntartsa egymás alapvető érdekeinek határozott és kölcsönös támogatását, ezáltal szilárd politikai biztosítékot nyújtson a kínai–magyar kapcsolatok magas szintű fejlesztéséhez.

Meg kell erősítenünk a fejlesztési stratégiáink összehangolását, és új csúcspontokat kell elérnünk a gyakorlati együttműködésben. A kínai típusú modernizáció és fejlődés útján Magyarországra útitársként tekintünk, amellyel készek vagyunk előmozdítani az »Egy övezet, egy út« kezdeményezés és a magyar keleti nyitás stratégiájának mélyreható összehangolását, valamint felgyorsítani az olyan nagy együttműködési projekteket, mint a Budapest–Belgrád vasútvonal építése.
Kína kitart a külföld felé való magas szintű nyitás előmozdítása mellett, és kész megerősíteni az együttműködését Magyarországgal az olyan fellendülőben lévő területeken, mint a tiszta energia, a mesterséges intelligencia, a digitális gazdaság és a környezetbarát fejlődés, hogy új minőségi termelőerőket teremtsen és mindkét fél magas színvonalú fejlődését szolgálja.
Tovább kell bővítenünk az emberek közötti cserekapcsolatokat, meg kell erősítenünk a közgondolkodás alapjait a kétoldalú kapcsolatokban. Az emberek közötti szorosabb kommunikáció a kétoldalú kapcsolatok éltető ereje.
Kína kész Magyarországgal folyamatosan bővíteni az együttműködést és a tapasztalatcserét az olyan területeken, mint az oktatás, a kultúra, az idegenforgalom, a sport, az ifjúság, a média és a helyi közösségek.
Kész támogatni egymás nyelvének oktatását, jól hasznosítani a kölcsönösen létrehozott kulturális központjaink adta lehetőségeket, ösztönözni mindenkit és minden intézményt, hogy erősítse a kölcsönös kapcsolatokat és interakciót. Kína kész továbbá együttműködni Magyarországgal a további kölcsönös vízumkönnyítés, a két ország közötti közvetlen légijárat-bővítés, valamint a két ország közötti közlekedés kedvezőbb feltételeinek megteremtése érdekében.

Élére kell állnunk a regionális együttműködéseknek, és ragaszkodnunk kell a Kína–EU-kapcsolatok helyes irányának fenntartásához. Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése lépést tart a korral, megfelel az általános tendenciáknak csakúgy, mint Kína és a kelet-közép-európai országok közös érdekei­nek, és hasznos kiegészítése a Kína–EU-kapcsolatoknak. Az utóbbi időben a Kína–EU közötti kapcsolatok fellendülőben vannak.
Kína és az EU egymás átfogó stratégiai partnerei, közös érdekeik skálája széles, az együttműködésük nagyobb, mint a versengésük, és több az egyetértés, mint a nézeteltérés. Mindkét fél közös felelőssége, hogy a világ nagyobb stabilitásának megteremtése érdekében együttműködjön, és nagyobb lendületet adjon a globális fejlődésnek.

Kína kész együttműködni Magyarországgal a Kína–Közép-Kelet-Európa Turisztikai Koordinációs Központ együttműködés elmélyítése és megszilárdítása, valamint a tartós Kína–EU-kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása érdekében.
Meg kell erősítenünk a nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserénket, és össze kell fognunk a globális kihívások kezelésére. Napjainkban egyre gyorsabban keletkeznek korszakos változások, és folyamatosan bukkannak fel különféle globális kihívások, amelyek kezelésében a nemzetközi közösség összehangolt fellépése szükséges.
Kína és Magyarország hasonló nézeteket és egymáshoz közel álló álláspontot képvisel a nemzetközi és regionális kérdésekben. Ki kell tartanunk az összefogás és az együttműködés mellett, erőteljesen támogatnunk kell az emberiség közös értékeit, így a békét, a fejlődést, a méltányosságot, az igazságosságot, a demokráciát és a szabadságot.

Érvényesítenünk kell a valódi multilateralizmus gyakorlatát, aktívan síkra kell szállnunk a méltányos és rendezett többpólusú világ és a befogadó gazdasági globalizáció mellett. Tovább kell segítenünk az emberi sorsközösség építését, és több pozitív energiát kell fordítanunk a világbéke fenntartására és a közös fejlődés előmozdítására.
Egy ősi kínai mondás szerint: »a hasonló gondolkodásúak között a hegyek és vizek adta távolság nem jelent akadályt«. Ezzel összecseng a magyar közmondás, miszerint »a jó barát drágább az aranynál«.

Az új kor új útján a kínai fél várakozással tekint a magyar barátaival való barátság új történetének, az együttműködés új fejezetének megírása elé, hogy közösen vágjunk utat a két nép számára egy szebb jövő felé.”
A kínai elnök levelét a Magyar Nemzet közölte.

 

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.