Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren.

  .Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó a nyári vizes világbajnokság visszaszámláló órájának elindítása után az Erzsébet téren 2017. március 19-én.

Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó a nyári vizes világbajnokság visszaszámláló órájának elindítása után az Erzsébet téren 2017. március 19-én.
Fotó: Illyés Tibor, MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. FINA világbajnokság július 14-i megnyitó ünnepségének rajtja előtt kezdte el mutatni az addig hátralévő időt. A házigazda felhívta a figyelmet arra is, hogy az interaktív óra előtt felállított pódiumon az érdeklődők okoseszközeik segítségével megismerkedhetnek a vizes vb öt helyszínével, az óránál szelfit készíthetnek néhány magyar vízilabdázó fényképe előtt, illetve az óra alatt elhelyezett mosolymérő azt is megmutatja, hogy éppen mennyire jókedvűek.  

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll az eddigi legnagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére, amelynek közel 350 ezer nézőjéből csaknem százezret külföldről várnak.  "Magyarországon a magyar himnuszt hallva a világ legjobbjává válni, ez minden sportoló álma, s ez 117 nap múlva valóra válhat" - hangsúlyozta Szabó Tünde, aki szerint a világbajnokság kapcsán az országnak lehetősége nyílik arra, hogy sportéletével magára irányítsa a világ figyelmét, s ezzel történelmet írjon.  "A világbajnokság felejthetetlen élményt jelent majd a versenyzőknek, a szakembereknek és a szurkolóknak egyaránt" - jelentette ki az államtitkár. 

Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is. Hozzátette: a vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a városligeti csónakázótóban felépített medencében bonyolítják majd le. Kitért arra is, hogy néhány napra egyedülálló sportközponttá alakul át a Batthyány tér, ahol a felépített toronyból a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak majd a mélybe, miközben a háttérben a Parlament lesz látható. Elmondta azt is, hogy a nyíltvízi úszók a balatonfüredi Tagore-sétány előtt versenyeznek majd, az úszók és a műugrók a rekord idő alatt elkészült Duna Arénában, a vízilabdázók pedig a Hajós Alfréd Uszodában küzdenek majd a helyezésekért. 

Az óraindító eseményen részt vett a jelenlegi első számú hazai úszó, Hosszú Katinka is. A háromszoros olimpiai bajnok elárulta, hogy a budapesti világbajnokságra úgy tekint, mintha egy újabb olimpia lenne, ezért már a riói úszóversenyek vége után néhány nappal elkezdte rá a felkészülést, amelyen edzőjével, Shane Tusuppal nem változtatnak az előző évekhez képest. Hosszú Katinka úgy érzi, nem terhet, hanem plusz motivációt jelent a számára, hogy a nyári vb-n hazai közönség előtt versenyezhet.   

A 17. FINA Világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.