Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 29-30-án hatodik alkalommal rendezte meg az Európai Unió „Safer Internet Program” (SIP) keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját. n „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját.

A két nap alatt az oktatás, a média, a kormányzat, a tudomány, az ipar és a civil szféra területéről meghívott 26 szakember tartott  előadásokat különböző témákba csoportosítva, és három kerekasztal-beszélgetésre került sor a legaktuálisabb témakörökben. Négy előadó online tartotta meg az előadását, ők külföldről és Magyarországból jelentkeztek be. A konferenciát online lehetett követni a Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet honlapján és Facebook-oldalain. Az előadások jövő hét elejétől lesznek elérhetőek a Gyermekmentő Szolgálat YouTube-oldalán.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke megnyitójában elmondta, hogy a szervezet 1997 óta kíséri figyelemmel és végez kutatásokat a gyermekek médiahasználati szokásairól. A Gyermekmentő Szolgálat felelősségének érzi, hogy felhívja a gyerekek, szülők, és mindazok figyelmét, akik gyerekekkel foglalkoznak, hogy jó és hasznos dolog az internet, de ugyanúgy be kell tartani a szabályait, mint a közlekedési szabályokat, különben veszélyessé válik a felhasználók, közülük is elsősorban a gyerekek számára. Kihangsúlyozta, hogy úgy az online tanulásnál, mint a közösségi oldalak használatánál, nagyon fontos a szülő és a gyerek kapcsolata. 

Milyen is a „jó” digitális szülő?  Ságvári Bence szociológus-kutató előadása ezekbe a dilemmákba is betekintést nyújtott.

Tari Annamária klinikai szakpszichológus véleménye szerint a gyerekeket meg kell tanítani offline életben is érvényesülni, hisz életük fő eseményei, így a társas kapcsolatok, offline zajlanak.  

Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője előadásában kitért arra, hogy a közösségi hálózatok egyre fiatalabb korban szippantják be a gyerekeket, egyre addiktívabb módon tukmálják rájuk tartalmukat, melyek bár szórakozásnak jók, de kulturális értékük megkérdőjelezhető.   

Ebben a témában szólalt meg a konferenciába online bekapcsolódva Mary Aiken, a törvényszéki cyberpszichológia világszerte elismert szakértője, „Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést?” című előadásával. A konferencia különlegessége volt, hogy az egyik szünetben bemutatták Mary Aiken itthon a Harmat Kiadó gondozásában most megjelent könyvét, mely ugyanezt a címet viseli. 

Előadást tartott még  Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Schiffer András ügyvéd és Koltay András, az NKE rektora.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.