Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátásokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság a nemzetgazdasági miniszter szerint, Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy 2017-ben a gazdaság éves növekedési üteme 4,1 százalékos volt, idén pedig 4,3 százalékos lehet.

 

A miniszter a tavalyi növekedés egyik legfontosabb hajtóerejének a beruházások több mint 20 százalékos bővülését nevezte, ebben jelentős szerepe volt a lakásépítési programnak, amelyet 2015 végén fogadott el a kormány - mondta. Eddig 63 500 igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 177 milliárd forintot helyeztek ki a lakásépítési program keretében - emelte ki.

Varga Mihály felidézte, hogy a fogyasztás több mint 5 százalékkal nőtt tavaly. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy ez a növekedési ütem 2018-ban is megmarad.

Az infláció mértéke 3 százalék körül alakul idén, továbbra is mérsékelt lesz az árdrágulás üteme - hangsúlyozta.

A miniszter kiemelte azt is, hogy a gazdasági növekedéshez a turizmus is jelentős mértékben hozzájárult tavaly.

Varga Mihály elmondta, hogy az államadósság mértéke tavaly is csökkent. Míg 2016 végén az uniós módszertan szerint 76 százalék volt az államadósság aránya, 2017 végén az előzetes adatok szerint 74,5 százalék - ismertette. Kitért arra is, hogy az államháztartási hiány mértéke várhatóan 2 százalék körül alakul a 2017-re tervezett 2,4 százalék helyett.

A miniszter hangsúlyozta, hogy 2018-ban nem változtatnak a pénzügyi politikán, a választási év ellenére sem.

A nemzetgazdasági tárca vezetője kiemelte, hogy több mint 4,4 millió embernek van munkája Magyarországon, míg 2010-ben 3,7 millió ember dolgozott. Folytatják a hatéves bérmegállapodás keretében megkezdett lépéseket, idén tovább nőnek a bérek és csökkennek az adók - közölte.

Emlékeztetett arra, hogy Európa legalacsonyabb társasági adóját vezette be tavaly a magyar kormány, 9 százalékos az adókulcs mértéke.

Tovább csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, amely 2016-ban 27, 2017-ben 22 százalék volt, idén pedig 19,5 százalék; ezzel összesen 200 milliárd forint marad a vállalkozásoknál ebben az évben - jelezte.

A kisvállalati adó (kiva) 14-ről 13 százalékra csökkent idén január 1-jén, az adónem hatálya alá tartozó 15 ezer vállalkozás ezzel mintegy 2 milliárd forintot takarít meg. A kisadózók tételes adója (kata) esetében a vállalkozások terheit csökkentő könnyítéseket vezettek be - tette hozzá.

A miniszter kiemelte azt is, hogy bővülnek a fejlesztési adókedvezmények, az új kedvezményt új termékek, eljárások bevezetésénél lehet igénybe venni, ezzel is szeretnék erősíteni az innovációt a magyar gazdaságban.

Folytatódik a munkahelyvédelmi program, amely bevezetése óta 590 milliárd forint járulékot hagyott a munkaadóknál - jelezte.

Varga Mihály kitért arra, hogy január 1-jén 5 százalékra csökkent az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa a halhús, a sertéshús és az internetszolgáltatás esetében.

A bérek emelkednek idén; a minimálbér a tavalyi 127 500 forintról 138 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 161 ezerről 180 500 forintra - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, 2017-ben 13 százalék fölött nőttek a bruttó átlagkeresetek, amelyek Varga Mihály várakozása szerint a hatéves bérmegállapodás eredményeképpen a következő években is jelentősen emelkedhetnek.

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.