Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Előadásokon osztja meg tapasztalatait kitartásról, és arról, hogy nincs lehetetlen

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra Rakonczay Gáborral 30 nap alatt, 560 kilométeren át, hóban, viharos szélben, átlagosan mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva, hihetetlen akaraterőről és kitartásról tanúbizonyságot téve valósította meg az Eisberg Grönland síexpedíciót.
A következő időszakban előadásokon osztja meg a tapasztalatait arról, miként vezethet sikerre a céltudatos, kitartó munka, akár magánemberként, akár az üzleti életben.

Grönland a világ legnagyobb szigete, amelynek belső részét 2000-2500 méteres jégpáncél fedi. A globális felmelegedésnek köszönhetően évente mindössze kétszer – tavasszal és ősszel – nagyjából egy-másfél hónap áll rendelkezésre a túrák teljesítésére kelet-nyugat, illetve nyugat-kelet irányban. Először 130 évvel ezelőtt keltek át rajta felderítési céllal, keletről nyugat felé tartva. Az expedíció jelmondata is az volt: „A nyugati part vagy a halál”.
„Gáborral a tavaszi szezont választottuk, és nyugatról indultunk keletnek. Tudtam, hogy veszélyes útra vállalkozom, de a valóság még az előzetes elképzeléseimet is felülmúlta. Már az indulás után nem sokkal megismerhettem Grönland zord arcát, hiszen az első három napon hatalmas hasadékok szabdalta tájon kellett haladnunk, hol egymással összekötözve, hol a szánjaink megtartásáért küzdve. Ez egészen addig tartott, amíg el nem értük a fennsíkot” – kezdte a történetet Vámos Nóra.

Egy puska lett, maradhat?
A kihívásokat egész életében kereső fotóművész első nagy megdöbbenését az okozta, hogy a grönlandi üzletek árukészlete némileg eltér a nálunk megszokottól. Az élelmiszerek, a tisztasági szerek és az egyéb általános termékek mellett mindenhol lehet puskát is venni.
„Ez ott teljesen érthető, hiszen a hideg okozta fagyások mellett a másik jelentős veszélyforrást a jegesmedve-támadások jelentik. Az információk szerint a szezonokban évente 5-6 támadás történik, ezért folyamatosan fel kell készülni erre az eshetőségre is. Mi is vittünk magunkkal puskákat, amikre végül szerencsére nem volt szükség, az utolsó állomásunkon be tudtuk cserélni őket szállásra” – avatott be Nóra.
Ketten együtt 165 kg súlyt húztak maguk után a szánokon, amiből jelentős mennyiséget tettek ki a dehidratált élelmiszerek. Egy ilyen túra komoly fizikai igénybevételt jelent, egy nap alatt legalább 4500 kalóriát éget el a szervezet. Összesen 270 000 kalóriát vittek magukkal.

Hóviharok hátráltatták őket
„Nagyon szigorú terv szerint kellett haladnunk, precíz hozzáállásra volt szükség, hiszen tudtuk, hogy az expedíció teljesítésére 30 nap áll rendelkezésünkre. Ennyi élelmiszert vittünk, és teljesítettük is a túrát a kiszámolt idő alatt. Kétszer fél napot, plusz egy teljes napot állni kellett a 80-90 km/h-val tomboló hóvihar miatt, amikor ki sem tudtunk jönni a sátorból. Több alkalommal viszont kénytelenek voltunk 40-60 km/h-s szembeszélben útnak indulni, mert nem veszíthettünk több időt. Semmit nem láttunk, nem hallottunk, csak mentünk előre a vakító fehérségben. Ha akkor elszakadtunk volna egymástól, az akár végzetes is lehetett volna” – folytatta Nóra a mesélést.
Az expedíció minden egyes napja hasonló menetrend szerint zajlott, reggel egy közel másfél órás procedúrával vizet készítettek jégből, ami elegendő folyadékot biztosított számukra a nap folyamán. A napi átlagosan 20 kilométereket szakaszosan tették meg, 50 percet mentek, 10 percet pihentek, ami alatt minden alkalommal ettek is, hogy folyamatosan magasan tartsák az energiaszintjüket. Az étkezésekhez a dehidratált élelmiszereket forró vízzel tették fogyaszthatóvá.

Át szeretné adni azt, amit az útból tanult
„Voltak nehéz pillanatok, sokszor már a nap elején giga erőfeszítés volt elindulni, és még hátra volt 10-12 óra menet, de mindvégig tudtam, hogy mit akarok, nem engedtem meg magamnak, hogy a negatív gondolatok eltereljenek a célomtól. Abból merítettem erőt, és az adta a biztonságot, hogy tudtam: lelkileg, és nagyjából fizikailag is felkészültem erre az útra. A felkészülés 8-9 hónapja alatt hetente többször futottam, teljesítménytúráztam, kerékpároztam, ami jelentősen fejlesztette az állóképességemet. Magáról az expedícióról rengeteg információt gyűjtöttem, emellett rengeteg segítséget kaptam Gábortól is, aki már részt vett egy antarktiszi és 2018-ban egy nagyobb grönlandi átkelésen. Nagyon sokat tanultam tőle. Ezt vallom azóta is: ha valamit el akar érni az ember, tanuljon a legjobbaktól. A felkészülés során folyamatosan a holtpontokat kerestem, mert tudtam, hogy lesznek. Egy cél elérésénél azzal is számolni kell, hogy lesznek akadályok. Tudatosan figyeltem, hogy hogyan, milyen módon akarom lebeszélni magam a célomról, mert ha az ember kitalál valamit, ő is lesz az, aki ilyen-olyan okoknál fogva eldönti, hogy mégsem csinálja meg. Korábban sem voltam elveszett ember, de ez az expedíció megerősítette bennem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit gondolok magamról. És ez mindenkire igaz!” – fejtette ki a háromgyermekes anyuka.

„Az expedíció arra világított rá, hogy sosem arra kell figyelni, hogy mennyi van még hátra, hanem mindig csak a következő, kis lépésre összpontosítani. Ha akár a célokat, akár a problémákat kis szeletekre bontjuk, azáltal sokkal átláthatóbbá, kiismerhetőbbé válnak. Amit ismerünk, attól nem félünk, azzal könnyűszerrel el tudunk bánni. Az előadásaimon ezt szeretném átadni az érdeklődőknek” – tette hozzá Nóra.


 

(www.femcafe.hu)

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.