Fontos a jó alap!Kezdjük az alapokkal, vagyis a paradicsomszósszal! Noha tudjuk, sok olyan pizza van, aminek nem paradicsomszósz az alapja, így akár bechamel, pesto vagy fokhagymás fűszeres olaj, bármelyikről is legyen szó, fontos, hogy ne kenjük fel túl vastagon a tésztára, különben a pizza tésztája túlságosan felpuhul. Ha paradicsomos alapot készítünk, számtalan fűszerkombináció közül választhatunk, de ha friss, idényben termő paradicsomot használunk érdemes hagyni, hogy a paradicsom természetes íze domináljon. Ilyenkor a paradicsomszószt elég csak megszórni egy kevés sóval, borssal, bazsalikommal, oregánóval. Ha nem gyors megoldásokra törekszünk a paradicsomot előkészíthetjük sütőben is. Alacsonyabb hőfokon, egy órán át, olíva olajjal, sóval, borssal és fokhagyma gerezdekkel egészben sütve elképesztően intenzív paradicsom ízt kapunk. Kihülés után a tepsink teljes tartalmát egybe turmixolva fantasztikus paradicsomszószt kapunk, amely lassú tűzön tetszés szerint sűríthető. Egyszerű és nagyszerű: sajtNézzük, hogyan használjuk a leggyakoribb feltétet pizzasütéskor! A sajtot közvetlenül a paradicsomos alapra kell szórni, ha ugyanis a többi feltétre helyezzük, a feltétek (például a kukorica vagy a gomba) nem megpirulnak, hanem inkább megfőnek, az is előfordulhat, hogy félig nyersen maradnak a sajt alatt. Ha autentikus olasz pizzára vágyunk, a trappista sajtot mellőzzük, helyette inkább mozzarellát válasszunk. A márványsajt vagy gorgonzola már jóval karakteresebb ízű sajtok, ezekkel érdemes csínján bánni, de sokféle kombinációban vagy akár más sajátokkal kombinálva is nagyon finom. Ha pedig parmezánnal vagy Grana Padanóval szórnánk meg az ételt, csakis sütés után tegyük, hogy sajt megőrizze az ízét.Garantált ízbomba: húsfélékBár a vegetáriánus pizzák is nagyon finomak, a pizzák rangsorában még mindig hátul kullognak, hiszen a sajt után a hús a legkedveltebb feltét. A magas hústartalmú, mesterséges adalékanyagoktól mentes császárszalonna mellett a sonkás pizzarecepteket is érdemes kipróbálni tarja és karajszeletekkel vagy akár combsonkával is. Ízük harmóniát alkot a pizzához leggyakrabban használt fűszerekkel, a bazsalikommal és az oregánóval, zsírosabb és szárazabb sajtokkal egyaránt működik. A tökéletes házi pizza elkészítése nem csupán egy recept követéséről szól; ez egy kreatív játék, amiben minden hozzávaló fontos szerepet játszik.
Útmutató az igazán finom otthoni pizzához
- Részletek
A Budapest rovat további hírei
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...
A címlapról
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




