Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hétvégén befejeződött a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés.

Kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat.

A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki – tette hozzá.

Ismertette, a Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat.

A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton. A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait.

A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak. Szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre – mondta Homolya Róbert.

A MÁV tájékoztatása szerint az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Kilenc pénztári és két ügyfélszolgálati munkahely kaphat majd helyet, így a belföldi- és a nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az információs- és az ügyfélszolgálati iroda is itt működhet tovább.

Kialakítanának még egy szolgáltatásértékesítő irodát, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket intézik majd. A nemzetközi jegyváltást segítve az utascentrumban elhelyeznek egy önkiszolgáló nemzetközi jegyvásárlási pontot is.

Homolya Róbert közölte, az utascentrum kialakításának költsége mintegy 1 milliárd forint lenne, a tervezés folyik, reményeik szerint a szükséges közbeszerzéseket idén október elején kiírják, jövő év végén pedig már megújult környezetben fogadnák az utasokat a Keleti pályaudvaron.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a belvárossal összekötő kötöttpályás közlekedésről szólva Homolya Róbert elmondta, a kormány és a főváros terve szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispestről indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál térne vissza a fővonalra.

Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte. Ehhez kapcsolódóan a MÁV Zrt. javasolja, hogy Kőbánya-Kispestről közvetlen vasúti összeköttetést létesítsenek a Keleti pályaudvarra is, ahonnan 15 percenként indulhatnának vonatok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ami 20 perces eljutást tenne lehetővé a Keleti pályaudvarról.

Megjegyezte, remélhetően négy-öt év múlva teljesen megújult Keleti pályaudvarról lehet majd beszélni.

Homolya Róbert a sajtótájékoztatón felidézte, hogy tavaly ősszel indította a MÁV-csoport a komplex állomásfelújítási programot a 30 legforgalmasabb állomásra és a 20 legforgalmasabb megállóhelyre. Az idén 5 milliárd forintot tettek félre a programra a MÁV-csoport üzleti tervében, remények szerint minden évben a cégcsoport saját költségvetéséből a szükséges forrást biztosítani tudják.

Az idén többek között megújul a Zugló vasútállomás és a Kőbánya alsó megállóhely, továbbá folyamatban van a Kelenföldi pályaudvar jegypénztárának elhelyezése az aluljáróban.

A MÁV tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvar jelentős forgalmát példázza, hogy tavaly több mint 4 milliómenetjegyet értékesítettek, az állomás 2018. évi nettó bevétele meghaladta az 5,6 milliárd forintot.

Az összes menetjegy kétharmadát a pénztárakban, a fennmaradó egyharmadát automatákból vették meg.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.