Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Programok a környezettudatos építkezés jegyében

Néhány éve ismét reneszánszukat élik a vályogházak. Főleg a fiatalabb generáció érdeklődik az olcsó, környezettudatos, mégis tartós és egészséges otthonként ma is jól működő építési mód iránt. A vályoggal való bánás könnyen elsajátítható, ennek kapcsán már rendszeresen szerveznek workshopokat és más rendezvényeket is.

Magyarországon jelenleg több mint 700 000 föld- és vályogház áll, és bár sokáig szinte senki nem akart új vályogházat építeni, most újra kezd népszerűvé válni a technológia.

„A vályog egyszerű, helyben kitermelhető, tartós, rugalmas, erős anyag, nem bomlik, a rovarok nem károsítják. Legnagyobb előnye, hogy szinte lélegzik a fal, ezért jó hatással van az emberek egészségére. Építése pedig a környezetet és a pénztárcákat sem terheli meg annyira, mint egy téglaház” – mondta Bíró Árpád kézműves vályogépítő mester.

A magát megtért kőművesnek hívó 65 éves szakember sokáig modern házakat épített, ám néhány éve teljesen átállt a hagyományos, környezettudatos épületekre. Mint mondta, nincs ezzel egyedül: az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az új vályogházak építése iránt, főleg a fiatalabb generáció részéről.

„Egyfajta mozgalom kezd kialakulni a vályogházak körül. Nagyon sok fiatalt látok, akik újra fel szeretnék fedezni a szülők, nagyszülők elfeledett örökségét. Lelkesen jönnek, gyakorolnak, tanulják a vályogozást. Persze nem csak fiatalok vannak körülöttünk: nem példa nélküli, hogy 60-70 évesen áll neki valaki egy vályogháznak” – tette hozzá a számos műemlékvédelmi díjjal kitüntet kivitelező.

Jótékonysági programok minden hónapban

Bíró Árpád egyike a 2019-ben alakult Környezettudatos Építők Szervezetét életre hívó szakembereknek. A szervezet múlt hétvégén a Globális Nézőpont Alapítvánnyal közösen tartott két napos jótékonysági rendezvényt azoknak, akik érdeklődnek a vályogházak építése iránt. A helyszín Sarud volt, ahol az alapítvány 1905 körül épült központját kezdték felújítani. A bemutató közben felnőttek és gyerekek együtt próbálhatták ki, milyen kezüket-lábukat használva gyúrni, tapasztani a szalmavályogot. A program a meghívott hátrányos helyzetű vendégeknek ingyenes, a belépőből befolyt összeget pedig az alapítvány az ő támogatásukra használja fel.

„A cél az volt, hogy élmény által adjunk tudást a résztvevőknek. Munka közben beszélgettünk a hagyományos építészetről, a régi eszközökről és a vályog előnyeiről. A vályogozást velünk próbálták ki mozgássérült és autista gyerekek is. Amellett, hogy nagyon élvezték a dolgot, gyógypedagógiailag is hasznos volt a részvételük: ez a fajta tevékenység fejleszti a finommotorikát, megteremti a szabadságérzetet és megnyugtat. A programot ezentúl – időjárás függvényében – minden hónapban szeretnénk megismételni, az aktuális időpontokról a Globális Nézőpont Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők” – mondta Tóth Zoltán, az alapítvány elnöke, majd hozzátette: a sarudi hétvégék mellett jövőre vályog fesztivál rendezését is tervbe vették az Élményfaluval, akiktől most is sok segítséget kaptak.

A „Körépítők” pedig már elkezdték egy elméleti és gyakorlati oktatást is adó iskola megszervezését, ahol a vályogház építést sajátíthatják majd el a leendő tanulók.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.