Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tavaszi fagyok a biogazdálkodásokat sem kímélték

A kora tavaszi zord időjárás miatt kevesebb zöldség kerül idén a boltokba, ami egyúttal áremelkedést is jelent. Ez az alapból drágább bio- vagy organikus zöldségeket sem kerüli el.

„Szinte egész áprilisban több alkalommal is elfagyott a termés. A csonthéjasok a virágzás időszakában megfagytak, ami nemcsak Magyarországot érinti, hanem a szomszédos országokat is. A korai burgonya is megsínylette a korai fagyokat, a megszokottnál minimum 2-3 héttel később lesz szabadföldi újburgonya, ami azt fogja eredményezni, hogy a fóliás burgonyák után május végén hiányra lehet számítani, ez pedig ismét az árak emelkedését idézi majd elő” – magyarázza a Zabosfa KerTÉSZ Kft. szakértője.

Drágább, de jobb minőség
Az eleve drágább bio- vagy organikus zöldségek sem ússzák meg az árak emelkedését, ezeknél is okozott problémákat a hideg tavasz. Azonban ezek az árukkal a környezettudatosságot is tükrözik, ugyanis a biogazdálkodás törekszik arra, hogy megóvja a termőterületen élő fajokat, a fajok sokszínűségét.
„A hagyományos gazdálkodás kártevőirtói, műtrágyahasználata és esetleges túltermelése környezetvédelmi szempontból negatív hatással lehet mindezek mellett a talajvízre és az ivóvízkészletekre is. A biogazdálkodást ellenőrző szervezetek éppen ezért tiltják és korlátozzák bizonyos gyomirtók és növényvédő szerek trágyák, műtrágyák használatát a mezőgazdasági folyamatok során, hiszen ezek sokszor káros vagy egyenesen veszélyes hatással lehetnek a művelés alatt álló területekre és azok környezetére”

A biológiai gazdálkodás kulcsa a természettel való összhangban található. A vegyszerek helyett például a legegyszerűbb módszereket használják a kártevőkkel szemben: a természetes ellenségeit „csalják oda” a termőföld közelébe. Ez lehet akár egy fasor a földterület szélén vagy egy kisebb vízfelület, mely odavonzza a ragadozó, illetve rovarevő állatokat. Ez a módszer pedig a minőségen is meglátszik.
„Kutatások egyértelműen bizonyították, hogy az organikus és bio alapú élelmiszerek feldolgozott változatai is egészségesebbek a nem organikus versenytársaiknál, beszéljünk akár egy pizzáról, egy müzliről, egy jégkrémről vagy az alapélelmiszerekről.”

Drágább a környezetvédelem
Sokan nem értik, hogy miért drágább a bio- vagy organikus zöldség, mivel a műtrágyákat és a rovarirtókat meg sem kell venniük a termesztőknek. Azonban a magasabb árfekvésnek sok oka lehet.

"A munkabérköltségek arányosan magasabbak, mint a nem biogazdálkodások esetében, hiszen speciális tudást és sokszor több munkaórát jelent a fenntarthatóság. A másik fontos szempont a kisebb termékvolumen, azaz kevesebb a termés, mint a hagyományos gazdálkodás esetében. Így a speciális szakértelmet kívánó terület kevesebb termelőt és nagyobb keresletet eredményez, ami természetesen magasabb egységárat okoz a gyümölcs vagy a zöldség esetében” – mondja a szakértő.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.