Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Éless-Szín társulata a belvárosban, a Duna Palotában mutatja be Edward Albee Mindent a kertbe című vígjátékát. A társulat szívesen „viszi házhoz” a produkciókat, s örömmel veszik tudomásul, hogy egyre több fővárosi játszóhelyen kíváncsi a nagyközönség az előadásaikra.

-A mai világban tudatosan kell keresni a helyeket, ahol a közönséget meg tudja a színház szólítani. A mi célunk mindig is az a fajta szórakoztatás volt, ahol a gondolatok sem hiányoznak, s örülünk, hogy ehhez most egy új helyszín kínálkozik. - mondta el az előadás kapcsán Éless Béla társulatvezető, rendező, aki a korábbi években először Tatabányán, majd Budaörsön is színházat teremtett már.

A Mindent a kertbe 2015 január 30-án, a Duna Palotában parádés szereposztással kerül a nézők elé, a főszerepben Kökényessy Ágival, aki a törekvő, ámde nagyon szerethető főszereplőt, Jenny-t alakítja a darabban. A darab szerint Jenny férjével és fiával az álmok Amerikájában él, és ugyan egy bizonyos életszínvonalat már sikerült megteremteniük maguknak, van szép házuk és kertjük, de számára ez kevés, még többre vágyik.

Kökényessy Ági igencsak aktuálisnak érzi a darab mondanivalóját:

-A világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenki szeretne gazdag lenni, elfelejteni minden pénzügyi problémát. Az emberek szeretnének magasabb színvonalon élni, mint amire éppen képesek anyagilag. Nekem nem mániám a vásárlás, költekezés, mégis jó érzés lenne, ha bármit megvehetnék... Ha sosem törne rám a félelem: mi lesz, ha holnap nem lesz pénz? Jenny-nek sikerül megoldania, hogy úgy élhessen, ahogy szeretne, de sajnos nem jó megoldást választ... - mondta a darab kapcsán Kökényessy Ági.

A pénzszerzési bonyodalmak alapozzák meg a darabban a humort, de a fanyar szájízt is, hogy minden néző úgy érezhesse, ismerős helyzetek között kalandozik. A Mindent a kertbe előadásában Kökényessy Ági mellett színre lép Szabó Sipos Barnabás, Bordán Irén, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa, Rák Kati, Éless Béla, Valler Gabriella, Hajdan Kornél, Kertész Péter és Hegedűs Miklós.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.