Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jelenleg is az önkormányzatok rendeletei szabályozzák, hogy egy településen hol és mikor égethető avar és zöldhulladék. Továbbra sincs ugyanis országos hatályú tilalom, így várhatóan a következő hetekben nagy mennyiségben lehulló avar eltüntetése végett ismét sok helyen élnek majd ezzel a rendkívül szennyező megoldással – figyelmeztet cikkében az Agroinform.hu. Pedig az alternatív feldolgozásra számos megoldás kínálkozik.

Bár egy törvénymódosítás 2021 elejétől teljes tilalmat rendelt el az avar-és zöldhulladék égetésére, egy kormányrendelet nyomán a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet miatt ez az általános tilalom sosem lépett életbe. Amire pedig ezt a veszélyhelyzetet feloldották, egy tavaly év végi újabb törvénymódosítás újra önkormányzati hatáskörbe utalta az égetés szabályozását. Jelenleg az avar és kerti hulladék égetésének szabályozása egyes településeken (jellemzően nagyobb helységekben) - már hosszabb ideje - tiltva van, másutt általában az év egy időszakában vagy a hét bizonyos napjain engedélyezik az égetést. Az a magánszemély, aki tiltott helyen vagy időszakban égeti el a kerti hulladékát, maximum 100 ezer forintos bírsággal büntethető. A rögzült szokások, illetve a szigorú szankcionálás hiánya miatt azonban az alkonyatkor ég felé törő füstoszlopok még sok olyan helyen is a vidéki látkép megszokott részei, ahol egyébként tiltott ez a tevékenység.

A kertben keletkező zöldhulladék alternatív feldolgozására ugyanakkor számos megoldás kínálkozik:

  • A hulladék egy része (avar, fűnyesedék) egyszerűen szétteríthető olyan helyeken a saját telkünkön, ahol nem zavaró. A kerti hulladék néhány hónap alatt lebomlik.
  • Szintén jó megoldás a komposztálás. Ehhez vannak készen megvásárolható komposzt edények, de házilag is készíthető saját komposzt tároló egy kis utánajárás után.
  • A nagyobb, feldarabolt gallyak, ágak fűtésre is felhasználhatók fatüzelésű kályhákban, kandallókban
  • Azokat a gallyakat vagy fertőzött növényi maradványokat, amelyek a fenti módokon nem tüntethetők el, vagy az önkormányzat, vagy az általa megbízott vállalkozó szállíthatja el. Ennek lehetősége és módja településenként jelentősen eltérő.

„A Levegő Munkacsoport által közzétett adatok szerint nem csupán a hulladékanyagokkal való fűtés, hanem az avarégetés jelentősen hozzájárul a rossz levegőminőséghez: 100 kilogramm avar égetése során annyi veszélyes anyag kerül a levegőbe, amennyi egy közepes méretű település egész légterét határérték felett beszennyezheti – hangsúlyozta Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Ezért is hárul ebben a kérdésben jelentős felelősség az önkormányzatokra, illetve a hazai szakmai szervezetekre és információszolgáltatókra, hogy minél több helyen megoldás szülessen a zöldhulladék a közösségi elszállítására és feldolgozására, miközben kiemelt feladat a lakosság megfelelő informálása, az alternatív megoldások népszerűsítése és elterjesztése is.”

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.