Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

 

 

2020. január 21-én, kedden egy átmeneti javuló folyamat kezdetét tapasztalhattuk, ami a meteorológiai előrejelzés szerint a mai napon át csütörtökig tarthat. A PM10 légszennyező szempontjából a helyzet jellemzően újra problémamentesnek értékelhető, ugyanakkor a PM10 légszennyező anyag kisebb szemcseméretű még veszélyesebb része, a PM2,5 frakció szempontjából még továbbra sem tekinthető annak.

Tehát, míg a budapesti mérőállomásokon a szálló por (PM10) egy napra számított keddi átlageredményei ismét kisebbek lettek, mint az egészségügyi határérték (50 µg/m3), addig a PM2,5 frakció esetében a nyolc eredményből öt esetében magasabbak voltak, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt napi 25 µg/m3.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat legújabb előrejelzése szerint a mai nap a levegőminőség kedvezően alakul, majd csütörtökön is jó lesz a levegő minősége. Péntektől kezdődően vasárnapig tartóan egy újabb, egyre romló folyamat kezdődik. A következő javulást eredményező változás hétfőtől várható, ami keddtől eredményez kiváló levegőminőséget.

A fentiekre, különösen a PM2,5 szintjére, a mért napi átlageredményekre tekintettel – a fővárosiak fokozottabb egészségvédelme, a további alkalmazkodás elősegítése érdekében – indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása.

A tájékoztatási fokozat a légszennyezettség olyan szintje, amelynek rövid idejű hatása veszélyt jelent az emberi egészségre, a lakosság különösen érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjára.

A PM10 szennyezettséget folyamatosan mérő műszerek ellenőrzött fővárosi adatai alapján, az elmúlt időszak 24 órára számított átlagos koncentrációi a mintavételi pontokon az alábbiak:

Dátum

XVIII. ker. Gilice
tér

II. ker.
Széna
tér

VIII. ker.
Teleki
tér

II. ker.
Pesthidegkút

XV. ker. Kőrakás
park

XI. ker.
Kosztolányi
tér

 

µg/m3

​

​

​

​

​

2020.01.08.

85,6

69,7

54,9

60,6

77,0

43,9

2020.01.09.

73,9

90,2

64,8

73,5

72,1

46,7

2020.01.10.

75,2

74,1

44,1

60,2

54,7

41,2

2020.01.11.

69,8

55,2

45,2

40,4

51,5

30,5

2020.01.12.

75,5

35,0

50,1

20,0

56,3

34,2

2020.01.13.

32,2

40,7

22,1

30,1

31,3

32,2

2020.01.14.

39,3

44,4

27,2

30,6

27,4

24,1

2020.01.15.

47,3

49,7

31,9

29,1

29,5

26,4

2020.01.16.

53,2

50,7

35,9

36,0

42,3

29,0

2020.01.17.

43,8

52,8

29,5

38,5

33,8

28,2

2020.01.18.

53,1

46,1

28,5

44,8

37,2

27,0

2020.01.19.

67,6

49,2

40,6

39,2

51,8

30,6

2020.01.20.

84,6

57,8

53,1

47,9

n.a.

33,5

2020.01.21.

36,2

46,0

25,0

27,7

37,4

21,0

Dátum

XIII. ker.
Honvéd-telep

V. ker.
Erzsébet
tér

X. ker.
Gergely
utca

XXII. ker.
Budatétény

XXI. ker.
Csepel, Szent István út

IV. ker.
Káposztás-megyer

 

µg/m3

​

​

​

​

​

2020.01.08.

70,8

73,7

68,6

53,3

n.a

87,5

2020.01.09.

72,1

79,6

67,6

59,8

n.a

79,2

2020.01.10.

55,8

61,4

57,2

55,1

n.a

71,0

2020.01.11.

41,4

45,4

49,6

34,5

38,2

57,2

2020.01.12.

53,4

52,9

57,6

47,5

49,8

61,5

2020.01.13.

16,5

29,4

34,6

28,8

23,1

16,2

2020.01.14.

31,7

36,6

31,7

26,1

28,1

37,6

2020.01.15.

31,7

39,0

30,4

28,7

30,3

40,1

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.