Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Meglepő és egyben elgondolkodtató listát tettek közzé színházi szakemberek: „Melyik színházat és játszó-helyet kedvelik a legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon?” címmel.

Az első helyet kiugróan magas, majd’ 280 ezer kedvelővel vezeti a Corvin Dumaszínház a Facebookon, melyet a Vígszínház követ 92 ezer lájkkal, s a még szintén dobogós Budapesti Operettszínház 89 ezres számmal.

Az első 15 helyet nagyjából az általában mindig aktív és jelentős médiafigyelmet élvező színházak foglalják el, kivétel ez alól talán a Budapesti Showszínház, amely teljes egészében magánszínházként hasít ki egyre nagyobb szeletet a hazai színházi „tortából”: idén nyáron például átvették a Budai Szabadtéri Színház üzemeltetését is. Olyan nagy színházakat szorítottak maguk mögé, mint a Nemzeti Színház, az Átrium vagy a Karinthy Színház.

Az első húsz helyezett közé sok olyan színház nem jutott be, amelyek jelentős állami vagy egyéb támogatásban részesülnek, sőt, egy-két sokszázmilliós támogatású színház kullog a népszerűségi lista végén.

Természetesen az elkészített lista nem lehet száz százalék pontosságú, hiszen nem minden színházrajongó használja a közösségi oldalakat, de arra mindenképpen elég, hogy megközelítő képet kaphassunk a pesti színházak népszerűségéről.

 

1.,        Corvin Dumaszínház               276953

2.,        Vígszínház                              92450

3.,        Budapesti Operettszínház         89963

4.,        Centrál Színház                       77101

5.,        Madách Színház                      70458

6.,        Operaház                                58957

7.,        Katona József Színház             44650

8.,        Experidance                            37466

9.,        Játékszín                                35342

10.,      Trafó                                       32537

11.,      Pesti Magyar Színház              28465

12.,      Thália Színház                        28205

13.,      Örkény István Színház             27121

14.,      Budapesti Showszínház       26741

15.,      Nemzeti Színház                    25291

16.,      Átrium                                   23780

17.,      Karinthy Színház                    18291

18.,      Radnóti Miklós Színház          16733

19.,      Jurányi Inkubátorház              16434

20.,      Szkéné Színház                    15902

 

További helyezettek:

Új Színház                              15489

József Attila Színház               15054

Nemzeti Lovas Színház            12485

RAM Colosseum                      14211

Nemzeti Táncszínház              12033

Spirit Színház                         11455

Vidám Színpad                       10241

Hatszín Teátrum                     10197

MU Színház                           10070

Ruttkai Éva Színház                 8080

Bárka Színház                         7811

Erzsébetligeti Színház             7526

Turay Ida Színház                    6956

TÁP Színház                           6894

Belvárosi Színház                    6879

Maladype Színház                   6527

Kolibri Színház                        6278

Eötvös10                                5964

Gólem Színház                       5326

Marczibányi Téri MK               5133

Grund Színház                        5115

Körúti Színház                        4958

Fészek                                   4722

Pinceszínház                          4648

RS9 Színház                           4629

Kispesti Kisszínház                 4610

Fórum Színház                        4320

Center Színház                        3834

Alternatív Színház                    3468

Baltazár Színház                     2934

Solstice Színház                      2911

Esztrád Színház                      1241

Újpesti Színház                        885

Szabotázs Színház                   794

Pódium Színház                       671

 

Szabadtéri Színházak Budapesten:

Budai Szabadtéri Színház                  3807

Margitszigeti Szabadtéri Színpad       1519

Városmajori Szabadtéri Színpad          181


Powered by
Interspire

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.