Veszélyben érzik nem csak magukat, de a Duna környezetét és a part környékén lakókat is a magyar személyszállító hajósok. A Duna egyes partszakaszainak rendezésére és a kikötők újraosztására szolgáló tervek szerint ugyanis az újlipótvárosi kikötőkbe a mostani, kisebb magyar cégek helyett a külföldi tulajdonú, nagy szállodahajókat engednék be – nem kínálva megfelelő alternatív kikötő-lehetőségeket a több évtizede itt tevékenykedő vállalkozásoknak.

A Duna partszakaszainak átrendezése egyelőre még csak terv, hisz most készül a Dunai Építési Szabályzat módosítása, ám a Személyhajósok Szövetsége már kongatja a vészharangot. Ha ugyanis a tervet megvalósítja a főváros, veszélybe kerülhetnek a kisebb magyar cégek. Mindemellett az itt lakóknak sokkal nagyobb forgalomra kell számítaniuk a hajókhoz tartozó buszok miatt, amelyek folyamatosan szállítják az utasokat. Az újlipótvárosiak eddigi problémáit - kevesebb hajó legyen a Margit hídnál - nem megoldja ez az új terv, hanem egy újabb, sokkal nagyobb problémát gördít eléjük, ráadásul a nagyobb méretű, terjedelmesebb hajók még jobban elveszik a kilátást a Dunára, amely nem valósítja meg azt az elképzelést, ami a tervben szerepel, vagyis hogy a lakók “visszakapják a Duna-partot”.A jelenleg kiépített parti áram sem elegendő a kabinos hajók kiszolgálására, így a generátoruk állandóan üzemelne az adott partszakaszon, ez - főleg a késői órákban - a közeli lakóépületek számára biztosan zavaró lesz, hiszen az eddigi lakói panaszok is a zajjal és a rendezetlen működéssel összefüggésben fogalmazódtak meg.

Több hajós cég tart attól, hogy amennyiben a szabályzat elemeit változtatás nélkül rendeletbe foglalják, akkor a teljes hajózási ágazat ellehetetlenülhet, a hajós közszolgáltatási- és rekreációs szolgáltatások - a prognosztizálható jelentős áremelkedés miatt - elérhetetlenné válnának a társadalom jelentős része számára. Ugyanakkor a megmaradó ki- és beszállításra használható kikötők leterheltsége magas lesz, mely fokozott balesetveszélyt hordoz magában, és állandó konfliktusforrás lehet az azonos időszakban egy helyszínen megjelenő hajók miatt.

„A tervek első ránézésre valóban rejtenek olyan veszélyeket magukban, amitől a hajós cégek tartanak, de természetesen reméljük, hogy a végső döntés előtt tekintettel lesznek a döntéshozók mindegyik érintett fél érdekeire és megnyugtató eredménnyel zárul az egyeztetés” - mondta el Varga Zsolt, a Személyhajósok Szövetségének elnöke.



A Budapest rovat további hírei

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója (Ax-4), amelynek fedélzetén Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép.
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.