Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson az afrikai piacra lépést tervező magyar és szlovén cégek közötti kapcsolatteremtéshez annak érdekében, hogy a jövőben közös projekteket kezdeményezhessenek a térségben akár tisztán piaci alapon, akár nemzetközi fejlesztési együttműködési projektek megvalósítójaként, a következő szektorokra fókuszálva: vízgazdálkodás, egészségügy, energetika, mezőgazdaság, építőipar.

A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson az afrikai piacra lépést tervező magyar és szlovén cégek közötti kapcsolatteremtéshez annak érdekében, hogy a jövőben közös projekteket kezdeményezhessenek a térségben akár tisztán piaci alapon, akár nemzetközi fejlesztési együttműködési projektek megvalósítójaként, a következő szektorokra fókuszálva: vízgazdálkodás, egészségügy, energetika, mezőgazdaság, építőipar.

2017-03-07  

 

Tisztelt Partnerünk!

Ezúton szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), illetve a szlovén Külügyminisztérium társszervezésében megvalósuló,

„Together in Africa – Slovenian – Hungarian Business Conference”

elnevezésű üzleti konferenciát.

Dátum: 2017. március 23. (csütörtök)
Helyszín: TR3, Trg republike 3, Ljubljana, Szlovénia
Időpont: 11:00 – 16:00

A tervek szerint az utazáshoz kisbuszt biztosítanánk az azt igénylő résztvevők számára.

A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson az afrikai piacra lépést tervező magyar és szlovén cégek közötti kapcsolatteremtéshez annak érdekében, hogy a jövőben közös projekteket kezdeményezhessenek a térségben akár tisztán piaci alapon, akár nemzetközi fejlesztési együttműködési projektek megvalósítójaként, a következő szektorokra fókuszálva: vízgazdálkodás, egészségügy, energetika, mezőgazdaság, építőipar. A tervek szerint a fórum házigazdája magyar részről Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, szlovén oldalról Robert Kokalj gazdaságdiplomáciáért felelős helyettes államtitkár lesz.

A fórumra az afrikai üzleti lehetőségek iránt érdeklődő magyar és szlovén cégek mellett meghívást kap egy, az Európai Fejlesztési Alap (EDF) pályázati lehetőségeivel foglalkozó szakértő, az MNKH, a Magyar és Szlovén Kereskedelmi és Iparkamarák képviselői, illetve a magyar és szlovén Eximbank is.

A rendezvény két részből tevődik össze. A plenáris fórumot a magyar és a szlovén Külügyminisztérium helyettes államtitkárainak előadása nyitja meg, majd Samo Hribar Milič, a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara igazgatója mond köszöntőt. Ezt követné az EDF pályázati rendszerének bemutatása, illetve az ezzel kapcsolatos lehetőségek ismertetése. Utolsó panelként egy pódiumbeszélgetés szerepel a koncepcióban, ahol rövid bemutatkozás után egy-egy afrikai piacon jelen lévő magyar és szlovén cég, a magyar EXIM Bank és a szlovén SID Bank képviselője és a Szlovén-Nigériai Kereskedelmi Kamara vezetője oszthatják meg egymással és az érdeklődőkkel az Afrikával kapcsolatos tapasztalataikat. A beszélgetés moderátora Janez Šumrada, Szlovénia volt OECD-nagykövete lesz.

A fórum második felében a résztvevő cégeknek lehetőségük nyílik B2B és B2G találkozók keretén belül az egymással, illetve a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, Magyarország és Szlovénia EXIM Bankjaival, valamint a Magyar és Szlovén Kereskedelmi és Iparkamarák képviselőivel való személyes információcserére, kapcsolatépítésre.

Save the date_Together in Africa
Together in Africa – program draft
Company profile form_Together in Africa SI_HU
Teaser for Africa conference

További információ:

TELEK Szilvia
Külgazdasági koordinátor/ Foreign Trade Coordinator
Külgazdasági és Külügyminisztérium/Ministry of Foreign Affairs and Trade
Afrika Főosztály/ Africa Department
1027 Budapest, Nagy Imre tér 4.
Tel: 458-2259
Tel: 458-2259
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.