Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány több száz milliárd forint támogatást nyújtott eddig a turizmus támogatására, összehangolt intézkedéssorozattal segítette az ágazatot, és számos lépést tett az itt dolgozó vállalkozások érdekében - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az MTI-nek adott telefoninterjúban.

 Kifejtette: az elmúlt években a turisztikai szektor a magyar gazdaság húzóágazata volt, komoly hozzáadott értéket nyújtott. A világjárvány márciusi kitörésekor ezért a kormány azonnal és nagyon határozottan lépett annak érdekében, hogy segítse az ágazat talpon maradását - mondta. Kiemelte, hogy adó-, és járulékkedvezményeket jelentettek be, szálláshely fejlesztési támogatásokat nyújtottak, a fesztiválok támogatásáról döntöttek, és kedvezményes hiteleket biztosítottak.
    Szentkirályi Alexandra a megtett intézkedések között felsorolta, hogy június 30-ig megszűnt a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége, a munkavállalók járuléka pedig jelentősen csökkent, nem kellett nyugdíjjárulékot fizetni, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökkent. Még érvényben van az az intézkedés, hogy nem lehet felmondani a helyiségbérleti szerződéseket, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni.


    Hozzátette: az év végéig a kormány felfüggesztette minden magánszemély és vállalkozás a bejelentés napjáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és az idegenforgalmi adót sem kell megfizetni év végéig. A Szép-kártya szociális hozzájárulási adója 4 százalékra csökkent december 31-ig, illetve 450 ezer helyett 800 ezerre emelik a juttatás éves felső összegét a versenyszférában, és 200 ezerről 400 ezerre a költségvetési szférában.
    Az intézkedések között kiemelte: a Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővült, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető. A Széchenyi Turisztikai Kártya segítségével a vállalkozások szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású hitelhez jutnak. Az új konstrukció hitelkerete 100 milliárd forint lesz, a hitel összege nem haladhatja meg a 250 millió forintot - ismertette.


    Rámutatott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) közreműködve a kormány a turizmus újraindítása érdekében nem megszorításokat kezdeményezett, hanem a válságból kilábalást adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával segítette, elérve, hogy a vállalkozások túljussanak ezen a nehéz időszakon.
    Hangsúlyozta, hogy a Kisfaludy programból minden fejlesztés hosszú távon tudja a turizmus fejlődését garantálni, ahogy a munkahelyeket is. Ismertetése szerint a programban 150 milliárd forintot biztosítanak a magyarországi szálláshelyek teljeskörű megújítását célzó program utolsó szakaszának megvalósítására. Ebből 85 milliárd forint keret összegű támogatásra pályázhattak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésre, vagy felújításra.


    Egy másik, 60 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázaton a vidéki Magyarország magánszálláshelyei és egyéb szálláshelyei juthattak szobánként 1 millió forintos támogatáshoz - mondta el, hozzátéve: erre a felhívásra csaknem 14 ezer pályázat érkezett 45 milliárd forint támogatási igénnyel. Kitért arra is, hogy megnyílt ötmilliárd forintos keretösszeggel a kempingek és üdülőházak támogatására kiírt pályázat.
    A strandfejlesztések is folytatódtak: a program első három ütemében 114 strand újult meg több mint 9 milliárd forintból, a negyedik, augusztusban meghirdetett ütemben pedig a szabadvízi strandok megújulására fordítanak 3 milliárd forintot.
    A kormányszóvivő jelezte, hogy a támogatások sokrétűek, a szektor legtöbb szereplőjét segítik. A kormány nemrég döntött arról, hogy további 700 millió forint jut a fesztiválszervezőknek a könnyűzenei fesztiválok életben tartására. A hamarosan megjelenő pályázat pályázónkénti keretösszege 35 millió forint lesz, és a járvány miatt elmaradt vagy jelentősen csökkentett programmal megvalósult, 500 fő feletti könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja közlése szerint.
    Szentkirályi Alexandra szerint a nyári számok már biztatóak: az augusztusi adatok alapján a vidéki Magyarország magára tudott találni, belföldön a tavalyi rekordévhez képest is 300 ezerrel többen nyaraltak, a magyar lakosság harmada pihent valamilyen kereskedelmi szálláshelyen.
    A kormányzat minden tőle telhetőt megtett a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazat érdekében, a fővárosi turizmus talpra állításából mindenkinek ki kell vennie a részét. A fővárosi önkormányzatnak is lassan lépnie kellene a szektor védelme érdekében, "mert eléggé rosszak a számok a fővárosban" - összegezte a kormányszóvivő.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.