Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több mint százmillió forintból fejlesztették a budapesti Szent Margit kórház emlődiagnosztikai központjának eszközparkját: egy új digitális mammográfiás röntgenberendezést, valamint egy mammográfiás ultrahangkészüléket adtak át csütörtökön.

Varga Mihály pénzügyminiszter - aki a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője - a központban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány továbbra is olyan intézkedéseket hoz, amelyek mindenkinek jobb körülményeket biztosítanak az egészségügyben. Többet fordítanak a továbbiakban az egészségügyi intézmények korszerűsítésére, modern eszközök beszerzésére, valamint az egészségügyben dolgozók minél magasabb anyagi és erkölcsi megbecsülésére.
A miniszter közölte, az elmúlt közel harminc év legnagyobb - 500 milliárd forintos - fejlesztését hajtják most végre az egészségügyben. Ennek keretében újulnak meg országszerte kórházak és rendelők.
Az Egészséges Budapest Programmal a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztése indult el a két évvel ezelőtti döntésnek köszönhetően - jelentette ki rámutatva arra, hogy ez több mint 4 millió embert érint.


Közölte, három centrumkórház jön létre a fővárosban, emellett 25 kórházban, 15 önálló szakrendelőben valósul meg majd fejlesztés.  Az egészségügyi eszközpark megújításáról szólva Varga Mihály elmondta: tavaly 40 milliárd forintot állt rendelkezésre, az idei évben további 30 milliárd forintot, jövőre pedig 42 milliárd forintot terveznek az Egészséges Budapest Program fejlesztéseire fordítani. Kijelentette, a gazdaság jó teljesítményének köszönhető az, hogy az egészségügy kiemelt szerepet kap 2019-ben is, a kormány javaslata szerint 101 milliárd forinttal költenek majd többet jövőre egészségügyre mint idén.


A többletforrás tartalmazza az Egészséges Budapest Program folytatását, a családbarát szülészet pályázati program megvalósítását, új mentőgépjárművek beszerzését, valamint a patikában elérhető gyógyszerek, illetve a gyógyászati segédeszközök támogatását - mondta el Varga Mihály.
Közölte, a kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításában, és a szakdolgozók 2019. november 1-jétől további bruttó 8 százalékos alapbér-emelésre számíthatnak. A szakdolgozók alapbére 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal emelkedik majd - tette hozzá a tárcavezető.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár azt hangsúlyozta: arra törekednek, hogy a kor színvonalának megfelelően minden kórházban folyamatosan javítsák az eszközállományt és a betegbiztonságot. A betegbiztonság, a népegészségügyi programok elindítása a következő időszakban is kiemelt ügy lesz - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a nemzeti egészségprogramok része lesz a kardiológiai, az onkológiai, a krónikus mozgásszervi, valamint a gyermekgyógyászati betegségek kezelése, megelőzése.
   

Kitért arra is, hogy a kórházi fertőzések területén is készen állnak egy országos programmal.
    

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester elmondta, évente 150 rosszindulatú daganatot és daganatkezdeményt fedeznek fel a centrum orvosai. Az új berendezéseknek köszönhetően 39-41 százalékkal több invazív emlőrákos eset fedezhető fel a jövőben - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy egyes elváltozások esetében a diagnózishoz más kórházba kellett menni, ezt a kellemetlen helyzetet az új eszköz kiküszöböli.
    

Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója közölte, az elmúlt évek egyértelműen igazolták a központ létjogosultságát, hiszen folyamatosan emelkedett a szűrésen részt vevők száma. Egy ilyen nagy forgalmú emlőszűrő állomás és diagnosztikai centrum, amely a II. és a III. kerületét, valamint az agglomeráció pest megyei településeit látja el, csak korszerű gépparkkal tudja folyamatosan, magas színvonalon kiszolgálni az embereket - mondta hozzátéve, hogy a beszerzett eszközök ennek a lehetőségét teremtik meg.
    

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az eszközfejlesztés döntően vis maior támogatásból, kisebb részben saját forrásból valósult meg.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.