Régóta várta az agrár szektor az új ÉLIP pályázatokat, melyek célja a teljes magyar élelmiszeripar átfogó fejlesztése és zöldítése. A Kormány minden szereplőre gondolt, hiszen két csomagban hirdették meg a támogatási programot, így nemcsak a nagyvállalatok, hanem a KKV szektor számára is nyitott lesz a pályázás lehetősége.
„Az előkészítéssel nem árt sietni, ugyanis június 25-től, illetve a 200 millió Ft feletti támogatások esetében július 30-tól nyílik a pályázati beadási határidő, és az időzítésnek most is kulcsszerepe lehet az elbírálásnál” – mondta Dr. Tóth Zsombor, az ibsh Kft. ügyvezetője, az Agrárminisztérium korábbi munkatársa.
“A szakértő kiemelte, hogy mind élelmiszeripari, mind borászati, mind pedig a takarmányelőállítási tevékenységhez igényelhető az 50%-os támogatás, sőt mi több a beruházás keretében energiahatékonysági és megújuló energia termelési elemek is megjelenhetnek utóbbi estben akár 70%-os támogatás intenzitással. A Kormány és az Agrárminisztérium jól látja, hogy a hazai agrárszektor versenyképességét csak úgy lehet fenntartani, ha az infrastrukturális beruházások révén növelni lehet az üzemek hatékonyságát. A mostani támogatás pontosan ezt segíti elő”.
![]()




