Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Minden várakozást felülmúlóan teljesít a 2017 elején indult YoloFoodPorn. A magyar cég ötcsillagos szállodai minőségű, egészséges, finom ételeket szállít házhoz, gourmet-módra főz, mindezt úgy, hogy az átlagembernek is megfizethető. A startup abszolút sikernek örvend, most országos terjeszkedésen is gondolkoznak.

A YoloFoodPorn egy év alatt kinőtte magát száz négyzetméteres konyhájából, ma már egy csúcstechnológiával felszerelt, négyszer akkora alapterületű, ötcsillagos szálloda konyhájához hasonlító műhellyel rendelkeznek. A személyzet is megtöbbszöröződött.

A startup mottója, hogy az egészség sosem volt még ennyire finom. Ennek tükrében kooperálni kezdtek Németh Dorottya fitneszvilágbajnokkal, a cukorbetegeknek pedig a Sportkontroll dietetikusai állítják össze a menüket.

„A filozófiánkból nem adtunk vissza, nem alkuszunk. Továbbra is nagyon jó minőségű élelmiszerekből dolgozunk, nagy hangsúlyt fektetünk a tálalásra és komposztálható a csomagolóanyagunk. A mai napig hajnalban kezdődnek az előkészületek és a főzésbefejezések. Ameddig csak bírjuk, szeretnénk ezt a színvonalat tartani. Egyre több menükategóriánk van, miközben árat nem emeltünk” – magyarázta Kiss Gábor séf, aki korábban világszerte vezette ötcsillagos szállodák konyháit, de főzött már nagykövetségeken és államfőknek is.

A cég ideológiája, hogy sose ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, ne legyenek előítéleteink és kipróbálás után mondjuk csak véleményt. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend ugyanis önmagában komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk.

Bár eleinte többen nevettek rajtuk, folyamatosan egyre több rendelést vesznek fel. Kiss Gábor szerint a siker kulcsa a kitartásuk.

„Vevőcentrikusak vagyunk, ha hibázunk is, megpróbáljuk azt kompenzálni, hiszen mi is emberek vagyunk és nincs tökéletes konyha. Futárjaink, mint a felszolgálók, személyes kontaktban vannak a vevőinkkel, illedelmesek és ők is mindent megtesznek a cég érdekében. Odafigyelünk továbbá az apróságokra, amire más nem nagyon: nőnapon például minden hölgy vevőnknek virágot küldtünk ki. Nüanszok, de hosszú távon megéri” – nyilatkozta a YoloFoodPorn séfje.

Mint Kiss Gábor fogalmazott, tapasztalataik szerint nem a felső tízezer eszi az ételeiket, mert az átlagemberek számára is elérhető áraik vannak. Míg náluk egy főételt 1700 forintért megkapnak a vevők kiszállítással együtt, tényleg jó minőségben, úgy a konkurens cégeknél csak 20-30 százalékkal olcsóbb egy ebéd.

„Az emberek inkább kifizetik a többletköltséget, csak legyen igényes, finom az étel, normális kiszolgálásban. A mi konyhánk igenis megfelel egy ötcsillagos szálloda technológiájának, nem az átlag vagyunk, és ezzel kitöltöttünk egy űrt, ami még nem volt a piacon. Eleinte én kopogtattam mindenhova, most már nálunk kopogtatnak a partnerek” – tette hozzá a séf.


IMG_20180201_085518_240.jpg20180220_064628.jpgIMG_20180320_061349_821.jpg

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.