Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A stressz és a feszültség mindennapjaink része, ami nyomot hagy testünkön és lelkünkön egyaránt. A pozitív stresszt ugyan jól kezeli a szervezetünk, a negatív stressz esetében azonban nem elég csak a testi tünetek enyhítésére koncentrálni.Selye János 1936-ban tette közzé a stressz-elméletét, melyben kimondja, hogy bármilyen behatás éri a szervezetet, akár pozitív, akár negatív, a szervezet erre választ ad. A stressz tehát olyan dolog, mely a nyugalmi állapotból kimozdít- ez a stresszor-, ami lehet akár egy munkahelyi konfliktus, akár a tavaszi napsütésben a csivitelő madarak, ami kiváltja belőlünk a negatív - azaz distresszt -, vagy a pozitív stresszt, a szervezet stresszválasza pedig az adott behatástól függ. „Nem véletlenül mondták már az ókorban, hogy ép testben ép lélek, hisz ez a kettő nagyon szorosan összefügg egymással. Ha a lelkünk nem nyugodt, nem boldog, nem kiegyensúlyozott, az a testünkön is meg fog jelenni. Először csak apró jelekkel üzen a szervezetünk, mint például alvászavar vagy evési zavar, ami lehet az is, hogy a stressztől egyáltalán nem tudunk enni, de a másik véglet is, amikor falási rohamok jelentkeznek.  A stressz jelei az izomzatban is megjelennek, vannak ugyanis olyan gócpontok, ahová letapad a feszültség. Leginkább a nyak és a vállövi rész az, ami érintett ilyenkor” - magyarázta Horti Csenge. A masszőr szerint néhány technikát otthon is alkalmazhatunk annak érdekében, hogy a mindennapokban segítsen minket a stressz kezelésében. „Elengedhetetlen a mindennapi mozgás, ami kivezeti a testünkből a feszültséget. Teljesen át tudunk benne szellemülni, így mind a testünknek, mind pedig a lelkünknek nagyon jót teszünk vele. Egyénre kell szabnunk és meg kell találnunk, hogy mi a legjobb aktivitás nekünk.  Ilyenkor endorfin is szabadul fel a szervezetben, ami segít a stressz leküzdésében” - emelte ki az egyik stresszoldó megoldást Horti Csenge. A szakember szerint szintén fontos a mindennapi stresszkezelésben, hogy ne engedjük el az „énidőt”. A rohanó világban sajnos ugyanis egyre ritkábban jutunk el odáig, hogy saját magunkra szánjunk egy kis időt, pedig ilyenkor nem kell több órát gondolnunk.Sokaknak az életében eljöhet az a pont, hogy az otthoni technikák már kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy levezessék a stresszt, ilyenkor pedig külső segítségre van szükség. A feszültség oldásában ugyanis egy tapasztalt szakember nagyon sokat tud segíteni. „Egy masszőr, egy fodrász vagy egy kozmetikus felér egy jó pszichológussal is. Egy jó masszőr azonban nem csak a testet nézi, hanem holisztikusan az egész embert és azt keresi, hogy a testi problémák hogyan kapcsolódnak a lelki dolgainkhoz. Ezt sokan nem veszik elég komolyan sem átlagemberként, sem pedig szakemberként. Sokszor találkozom olyan esettel, amikor valakinek fáj a háta és egy egyszerű, félórás hátmasszázst szeretne, ezzel azonban nem fogjuk hosszú távon megoldani a problémáját. Az állapotfelmérés többek között azért fontos, mert meg tudjuk nézni, hogy honnan indulhat az a hátfájás, a legtöbb esetben ugyanis az eredeti gócpont nem ott van, ahol a panaszok jelentkeznek” - tette hozzá a szakember.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.