Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés.

A tervek szerint a pesti belvárosi Duna-part megújítása révén oldódna a part és a mögöttes városrészek elszigeteltsége, a gyalogos közlekedés mind észak-déli irányban, mind keresztirányban akadálytalanná válna. Megújulna 2,4 kilométeren az útpálya, a járda és a kerékpárút, valamint a zöldfelület.

Mint az előterjesztésben írták, a belvárosi Duna-part történeti, városképi és funkcionális szempontból Budapest egyik kiemelkedő jelentőségű része, amelynek megújítása várospolitikai prioritás. A jövőbeli intézkedések alapja a Fővárosi Közgyűlés által 2013-ban elfogadott, Budapest Duna-menti területeinek fejlesztési tanulmányterve és hasznosítási koncepciója című dokumentum, amely az egyik legfontosabb akcióterületeként a több szempontból is frekventált pesti belvárosi partszakaszt jelölte meg. Rögzítette, hogy kiemelt cél a Duna-parti területek vonzerejének, közlekedési kapcsolatrendszerének és környezeti minőségének javítása, amelyet - többek között - a pesti alsó rakpartok forgalomcsillapítása, a kikötők rendezése, a kerékpáros és gyalogos közlekedés, valamint a városi és elővárosi hajózás fejlesztése révén javasolt elérni.

A 2014-2020 közötti európai uniós pénzügyi időszakra szóló Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatási lehetőséget biztosít az említett célok, a kerékpáros és gyalogos fejlesztések, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterület-megújítási és zöldfelületi fejlesztések megvalósítására. Mindezek alapján javasolt a város ezen kiemelkedő jelentőségű területének fejlesztése, amelyet a pesti belvárosi partszakaszra vonatkozó városépítészeti tervpályázat kiírása alapozhat meg. A feladat összköltsége mintegy 107 millió forint, amely a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására kiírandó tervpályázat lebonyolításán túl építési engedélyezési tervek elkészíttetésének költségeit fedezi. Ezekre 2016 márciusáig szabták meg a határidőt.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.