Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csak betartható, reálisan végrehajtható ígéreteket tesz főpolgármester-jelölti kampányában Tarlós István. A harmadik ciklusára készülő főpolgármester erről szerdán, a Századvég Alapítvány Budapest című konferenciáján beszélt.

A kampányokban a legszomorúbb az, hogy ilyenkor nagyon sok politikus és jelölt "előre megfontolt szándékkal" olyanokat ígérget, amelyekről tudja, azok nem megvalósíthatóak - mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a főpolgármesterséghez "le kell tudni tenni teljesítményeket" az asztalra, és azokat igazolni is kell. "A kampány hátralevő részében is arról fogok beszélni, amit megtettem, és amit reálisan végrehajthatónak tartok és tervezek" - fogalmazott Tarlós István.

A főpolgármesterség lényegéről beszélve azt mondta, ismerni kell Budapestet, a városvezetéshez kell bizonyos határozottság, elkötelezettség, valamint tudni kell nemet mondani és el kell menni a másik oldali sajtóhoz és médiához. "Nem csak oda kell menni, ahol simogatnak, ahol alám kérdeznek, ahol egyetlen egy kellemetlen kérdést sem tesznek fel" - mondta. A főpolgármester-jelölti vitákkal kapcsolatban Tarlós István arról beszélt, hogy ő az utolsó teljes ellenzéki évében 59-szer vitatkozott a Fővárosi Közgyűlésben az akkori szabaddemokrata főpolgármesterrel, Demszky Gáborral. Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelöltre utalva azt mondta, "annak, aki most velem vitatkozni akar, volt öt éve, hogy ezt megtegye, de soha meg sem próbálta. Az utolsó ellenzéki évében egyetlen egyszer szólalt fel, az sem vita volt" - tette hozzá.

Mint mondta, egy ilyen "túlspanolt, túlpörgetett" vita arra jó, hogy az emberek figyelmét elterelje arról, amiről beszélni kellene, "legyen valamiféle hangolás". Itt a vita a vitáról szólt, nem pedig a lényegről. Elvileg - feltételekkel - soha nem mondott nemet vitára - tette hozzá. Egy főpolgármester-jelölti kampánynak elvileg a főpolgármesteri feladatokról és funkcióról, továbbá a polgármesterként, főpolgármesterként nyújtott teljesítményről kell szólnia - hangsúlyozta Tarlós István.

A jelöltség elvállalásáról szólva elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök olyan feltételek biztosításába egyezett bele, amelyek figyelemreméltóak. Tizenhat pontról tárgyaltak, és ebből egyelőre csak egyetlen egyet nem tudtak megállapodás tárgyává tenni, mégpedig a központi parkolás rendezését. A létrejött megállapodás pontjai közül a legelső a közvetlen főpolgármester-választás volt - mutatott rá Tarlós István, megjegyezve: mindez jelzi, hogy mennyire is félhet a kampánytól és a választástól. Szólt arról is, hogy 1990-ben a SZDSZ és a Fidesz közös polgármesterjelöltje volt Óbudán, aztán 1994 nyarán kilépett az SZDSZ-ből. A Fidesz már akkor is támogatta, amikor 6-7 százalékos párt volt 1994-ben, és köztük a legfontosabb kérdésekben van nézetazonosság: az illegális bevándorlás, a nemzetállamiság, a családpolitika és hagyományos európai politika védelem ügyében. Ugyanakkor vannak kérdések, amelyekben nem tudnak egyetérteni, de annak a politikai közösségnek, amely harminc éve támogatja, nem fordít hátat - jelentette ki Tarlós István.

A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy Budapest márciusban nyerte el Brüsszelből az Európa legjobb úti célja kitüntető címet, majd legutóbb az Economist brit hetilap szerint Budapest lett a legélhetőbb kelet-európai főváros. A fejlesztésekről szólva elmondta, a 2-es és a 4-es metró szerelvényeit is a 2010 utáni városvezetés szerezte be, a 3-as metró szerelvényeit felújították, folyamatban van a 3-as metróvonal infrastrukturális rekonstrukciója, 404 kilométer csatornát építettek, a BKV járműállományának nagy részét lecserélték, az autóbuszok átlagéletkora például 17-ről 11 évre csökkent. Továbbá 2010-ig egyetlen egy fürdőt nem újítottak fel és nem fejlesztettek, a mostani városvezetés most tart a hetediknél.

Tarlós István közölte azt is, hogy Budapestnek van hosszú távú városfejlesztési koncepciója, mobilitási terve, új szmogrendelete, klímastratégiája, zöldinfrastruktúra koncepciója, valamint elkészült az új hajléktalan koncepció. Kitért arra is, hogy a közfejlesztési tanácsban elfogadták és megvan a fedezet például, a Lánchíd és környékének felújítására, a Béke téri szennyvízkiváltó komplexum megépítésére, a nagyszabású kerékpáros fejlesztésekre, a ferihegyi gyorsforgalmi út újraépítésére. Közölte azt is, hogy a jövő évben megoldják a 3-as metró

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.