Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn a budapesti útépítési program keretében elkészült első XVIII. kerületi út átadásán. A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta - közölte Tarlós István, hozzátéve, a program a fideszes kerületi polgármesterek kezdeményezésére, az ő támogatásával, kormányzati finanszírozással indult el.

Elmondta, jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométernyi földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le. A támogatást elnyert 13 kerület közül négy ellenzéki vezetésű, vagyis majdnem minden ellenzéki kerület támogatást kapott - mutatott rá Tarlós István.Közölte, a XVIII. kerületben hat kilométernyi földút kap szilárd burkolatot. Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása érdekében. A Miniszterelnökség az év elején döntött arról, hogy a főváros XVIII. kerülete 1,1 milliárd forint támogatást kap a belterületi földutak burkolására.

A forrás felhasználásával várhatóan lehetőség nyílik több mint húsz utcányi úttest átalakítására, és a munkaterv keretében a változó szélességű útszakaszok kialakítása mellett a közvilágítást is kiépítik - mondta el a főpolgármester, megjegyezve, hogy Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal. Beszélt arról is, hogy a program megvalósítása szoros összefüggésben van a fővárosi önkormányzat Budapest teljes körű csatornázását biztosító, előrehaladott fázisban levő projektjével.

A főváros a közelmúltban 16 kerületben 238 kilométer csatornát épített, és ebből mintegy 90 kilométerrel a XVIII. kerület részesült. A kerületben a csatornaépítési programban érintett 41 kilométer útszakasz teljes felújításon esett át a főváros és a kerület összefogásával. Továbbá teljes szélességében felújították az Alacskai utat is, és elkészült a Gilice téri, valamint a Margó-Baross körforgalom.Tarlós István közölte: a jövőbeni tervek között kiemelten szerepel az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának felújítása, már előkészítés alatt, illetve terveztetési folyamatban van a Nagykőrösi út pestszentimrei szakaszának teljes körű felújítása, továbbá a nyár folyamán a Pestszentimre városközpontjában található Nemes utca is megújul.

A főpolgármester beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Meghívottak!

Elindult egy új típusú Budapesti Útépítési Program.

Szilárd útburkolatot kapnak a budapesti földutak egy négyéves útépítési program keretében. Az első körben a sikeresen pályázó tizenhárom kerületet összesen 8,3 milliárd forintot fordíthat erre. A négyéves Budapesti Útépítési Program célja, hogy annak végére minden belterületi földút szilárd burkolatot kapjon a fővárosban.

Ez a program a főpolgármester intenzív támogatásával, fideszes kerületi polgármesterek kezdeményezésére, kormányzati finanszírozással indult. Első körben 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, mintegy 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást most a XVIII. és a XXI. kerület kapta.

Jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le. A támogatást elnyert 13 közül 4 ellenzéki kerület.

A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi út felületére aszfalt burkolat kerül.

Hat kilométernyi földúton kap szilárd burkolatot a városrész.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása érdekében. A Miniszterelnökség év elején döntött, hogy a főváros XVIII. kerülete 1.1 milliárd forint értékű támogatást kap a belterületi földutak burkolására.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre vezetése régóta szeretné felszámolni a földutakat. A várhatóan több mint 1 milliárd forint felhasználásával lehetőség nyílik több mint húsz utcányi úttest átalakítására.

Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal, ezért jelentősége van, hogy június 6-án a nagyszabású program megvalósításának első üteme de facto kezdetét vette.

A XVIII. kerület Önkormányzata a kivitelezés gyorsítása érdekében a keret-közbeszerzési eljárást

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.