Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lényegében nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere - mondta Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A főpolgármester emlékeztetett, Kovács Balázs, a XIV. kerület Fidesz-KDNP-s képviselője hívta fel a figyelmet, hogy a zuglói polgármester 2017. február 25. és 2018. december 12. között öt alkalommal volt végig jelen a közgyűlésben, öt alkalommal meg sem jelent, míg 11 alkalommal csak néhány napirendi pont megtárgyalásában vett részt. Egyszer pedig úgy távozott, hogy nem jelentkezett ki. Tarlós István szerint ez megfelel az igazságnak, ezért nem cáfolja.

Az ellenzéki előválasztással kapcsolatban elmondta, szerinte az egy vicc, mert egy párton belül szoktak ilyet tartani, nem pedig három-négy párt együttesen. A főpolgármester úgy fogalmazott, olyan pártokról van szó, amelyeknek a programjai, elképzelései sok esetben össze sem egyeztethetők. "Az nem egy program, hogy megfogalmazzák - mint egy gyerek, aki szeretne egy űrhajót -, hogy Orbán Viktort le akarjuk váltani" - mondta.

A műsorban elhangzott, hogy Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden nyílt levélben fordult Tarlós Istvánhoz, amelyben egyebek mellett azt írta, a főpolgármester és még sokan mások tanulhatnának a jogállamiságot követelő, a "fideszes médiaterror" ellen fellépő demokrata országgyűlési képviselőktől. Erre Tarlós István úgy reagált: politikai körökben nyílt titok, hogy Horváth Csaba "szellemi kapacitása lényegében elhanyagolható", és mindig szeretett "vaskos ostobaságokat" mondani. "Nem tudom, hogy kit kitől kellene megvédeni, de én úgy látom, hogy a kórházak rendőrökkel vannak tele, úgyhogy legfeljebb Horváth úrtól és barátaitól lehetne megvédeni a budapestieket, meg az újságírókat, a rendőröket és a karácsonyi szimbólumokat" - mondta. Hozzátette: a szocialista politikus az előválasztásra pozícionálja magát. Mivel fél az előválasztástól, ezért minél nagyobbakat fog mondani a közeljövőben - vélekedett.

Tarlós István a fővárosi tüntetésekről azt mondta, nem érti, hogyan lehet a demonstrációkat békésnek nevezni, hiszen feltehetően politikusok által felheccelt emberek randalíroztak az utcán, és "brutális, durva, keresztényellenes" megmozdulásaik, beszólásaik voltak. Dobálták a rendőröket, randalíroztak, kukákat borogattak, illetve minősíthetetlen hangnemben és módon léptek fel, valamint zavarták meg a rendet - közölte Tarlós István. A főpolgármester szerint az ellenzéki képviselők parlamenti viselkedése alig volt szolidabb. "Én azt hiszem, hogy ez a paródiához elég, a buktatáshoz nevetségesen kevés" - mondta. Egy-két ezer ember - köztük külföldiek - vettek részt a demonstrációkon, ami azt jelenti, hogy körülbelül 1800 budapesti ember közül egyet tudtak megnyerni.  Mint mondta, lehet a hatalom viselkedésében is hibákat találni, de amit az ellenzéki képviselők például az MTVA székházában előadtak, az hiteltelen volt, és bohócot csináltak magukból.  

"A legnagyobb baj az - már túl azon, hogy én se értem, miért kellett ezt a törvényt karácsony előtt elfogadni, és erről lehet vitatkozni, ezt belátom -, hogy szinte nem megy át a köztudatba, hogy ebbe a törvényben nem az van, amiről a tüntetők percenként rikácsolnak" - fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, senkit nem lehet túlórára kötelezni, és az sem valós, hogy három év múlva fizetik ki a túlórát, hiszen azt minden hónapban megteszik.

MTI

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.