Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Csakis egyensúlyra törekvő, patrióta gazdaságpolitikával lehet élhető országot teremteni - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, az Országos Vállalkozói Mentorprogram közép-magyarországi nyitórendezvényén. Tarlós István a rendezvényen a racionális szemléletű városvezetésnek tulajdonította, hogy a gazdasági fejlődéshez a főváros is jelentős mértékben járulhatott hozzá.

2010 óta Budapesten 23 közlekedésfejlesztési projekt kezdődött, 20 városfejlesztési terv készült, 90 támogatás jutott a kerületeknek közterület-fejlesztésre a Térköz-pályázaton, 17 zöld- és energiahatékonysági fejlesztés, valamint 10 hulladékgazdálkodási program fejeződött be, értékvédelmi és kulturális programok születtek, a fásítási program keretében pedig nemrég a tízezredik fát ültették el – közölte a főpolgármester.

Tarlós István úgy látja, hogy a gazdasági mutatók is kedvezőek, hiszen a magyar GDP több mint harmadát Budapest termeli, a foglalkoztatottak száma nemzetközi szinten is jelentős bővüléssel elérte a 840 ezret. Várakozása szerint támogató üzleti feltételekkel, jól szervezett gazdasági környezettel, rugalmas és befogadó munkaerőpiaccal Budapest 2030-ra Európa egyik vezető gazdasági térségévé válhat. Tarlós István közölte, hogy az új villamosok beszerzése folytatódik, a túlárazott ajánlatok visszautasításának köszönhetően pedig versenyképes áron, még ebben a hónapban elkezdődhet a hármas metró középső szakaszának felújítása, és hamarosan átalakulhat a Bubi közösségi biciklirendszer is.

Hozzátette, hogy a főváros 2 ezer hektárnyi rozsdaövezet újjáépítését tervezi, a zöldmezős beruházásokat és a beépítetlen területek átminősítését ugyanakkor ellenzi. Fölhívta egyúttal a figyelmet, hogy a turizmus nem bővíthető a végtelenségig, az idegenforgalom átgondolatlan fejlesztése idővel feszültségekhez vezethet.

György László hangsúlyozta, hogy a 2010 utáni magyar gazdaságpolitika világgazdasági keretekben értelmezi az országot, és nem "elvtelen kiszolgálója a külföldi érdekeknek", de a teljes bezárkózást is elveti. A globális termelés 80 százalékát előállító 600 multinacionális cég a legerősebb államokkal szemben is képes érvényesíteni az érdekeit - jegyezte meg. Az államtitkár szerint Magyarországnak kicsi és nyitott gazdaságként föl kell mérnie a nemzetközi szinten is piacképes erősségeit, és ezekre kell a jövőjét alapoznia, mivel a nemzeti tulajdonszerkezet más rendszerváltó országokhoz képest sokkal kevésbé maradt meg.

A nemzeti tulajdonszerkezetet más rendszerváltó államokhoz képest Magyarország sokkal kevésbé tudta megőrizni, a befektetések közül ugyanakkor ma már válogathat, és előnybe hozhatja a kivitelre termelő, fejlett technológiákat - tette hozzá. Véleménye szerint a magyar befektetésösztönző rendszer rugalmas és gyorsan alkalmazkodik, a felnőtt- és szakképzés, valamint a közlekedési infrasturktúra ugyanakkor még átalakításra, illetve fejlesztésre szorul.

Az államtitkár nem számít a 2008-ashoz hasonlítható gazdasági válságra, de egy kisebb nemzetközi visszaesést nem zárt ki, ezért - mint fogalmazott - Magyarországot fel kell készíteni egy ilyen lehetőség elviselésére is. Szorgalmazta emellett a termelékenység további javítását, a fejlettebb munkaszervezés elsajátítását a befektetőktől, és az eddiginél nagyobb függetlenség kialakítását a német ipartól. Nemzetközi adatokra hivatkozva megjegyezte, hogy a magyar kivitel összetettsége a legtöbb régió versenytársénál kedvezőbb, így a gazdasági növekedés fenntarthatósági kilátásai is kedvezőbbek. A kedvező makrogazdasági mutatókat a nemzetközi visszajelzések és minősítések is értékelik, a kormány azonban azt tekinti a legfontosabbnak, hogy az itt élők érezzék a fejlődést - jelentette ki György László.     

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke úgy fogalmazott, hogy a budapesti vállalkozók a tapasztalt és hozzáértő városvezetés sikerében, és munkájának folytatásában érdekeltek. A főváros gazdasági erejét mutatja, hogy az összes belföldi foglalkoztatott harmada itt dolgozik, a külföldi tőkeállomány majdnem fele az országon belül ide érkezik, GDP-je pedig az országos átlag duplája - tette hozzá Parragh László.

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.