Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Azt mondani, hogy egyáltalán nincs félelem, biztos nem lehet – mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában az iskolákban jelenleg tapasztalható hangulattal kapcsolatban. Az elnök közölte: „a járványügyi intézkedések mára a mindennapok részévé váltak”.

Az iskolai fertőtlenítőszerekkel kapcsolatban elmondta: a tankerületek már korábban szereztek be fertőtlenítőszereket saját maguk is, hiszen tavasszal és nyáron is folyamatosan takarították az épületeket. Szerinte tanévkezdéskor mindenkinek volt, illetve még van is, némi tartaléka.

A tankerületek figyelmét felhívtuk arra, hogy jelezzék, ha mégis hiány lenne, de az az igazság, hogy hozzánk egyetlen ilyen jellegű panasz sem futott be ez idáig– fogalmazott Hajnal.

Az elnök arról is beszélt, hogy naponta nézi a Klebelsberg Központ pedagógus- és alkalmazotti állományát, és a legfrissebb adataink szerint idén 12 ezerrel több az alkalmazott, mint tavaly ilyenkor. A teljes dolgozói állomány 108 ezerről 120 ezer főre emelkedett egy év alatt, bár közülük vélhetően sokan vannak takarító munkatársak is.

Hajnal szerint emelkedett egyébként a pedagógusok száma is: tavaly szeptember közepén 82 042 aktív pedagógus dolgozott az intézményekben, most pedig 84 483 fő szerepel az adatbázisban.

Mint mondta: tapasztalataik szerint az emberek többsége a hagyományos oktatást szeretné ebben a tanévben is.

Egyre több helyen jut be az iskolába a fertőzés. Van, ahol az egész intézményt átállították digitális munkarendre, másutt csak egy tagozatot vagy egy-két osztályt. Több olyan intézmény is van, ahol már visszavonták a rendkívüli szünetet vagy a digitális munkarendet, és visszatértek a diákok az iskolapadba. Nem mi döntjük el, hogy hány osztály kerül karanténba, ez minden esetben a kontaktkutatástól függ

– szögezte le, hozzátéve, hogy ha több pedagógus érintett, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy az egész intézményre kiterjedő intézkedést hoznak a járványügyi hatóságok.

Az iskolaőrség felállításával kapcsolatban jelezte, hogy van néhány intézmény, ahová még keresik a megfelelő szakembert, és jelenleg is zajlanak a képzések.

Az őszi érettségivel kapcsolatban Hajnal közölte, hogy úgy készülnek, hogy a nagy vizsgázói létszámú iskolákban tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az érettségi időszakában annak érdekében, hogy elkerüljék a zsúfoltságot az épületekben, és tartható legyen a védőtávolság.

Egyelőre nincs szó arról, hogy ne tartanák meg a szóbeliket, a tervek szerint normál menetrend szerint fognak zajlani a vizsgák.

Forrás: 24.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.